Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Keresztet viselt, nem vezetheti a tévé-híradót. Mindez Norvégiában.

2013. november 21. - Emide Buda

Diszkrimináció Norvégiában

Siv Kristin Sællmannt, a norvég közszolgálati televízió egyik legismertebb, legkedveltebb műsorvezetőjét nem várt támadás érte.


A helyi muzulmán közösség vezetői tiltakozásba kezdtek, amiért a tévéhíradó egyik adásában a nyakláncán keresztet viselt. „A nyakláncon függő kereszt sérti az iszlámot”, „ez a jelkép sérti a tévécsatorna semlegességét” – mondták. Ezt követően megtiltották, hogy a műsorvezető viselje ezt a mindössze 1,4 centiméternyi kis keresztet – tájékoztat a Vatican Insider.

A történet emlékeztet Nadia Eweida esetére, aki a British Airways alkalmazottjaként vezetői utasításra a munkahelyén nem viselhetett a nyakában keresztet. Az Emberi Jogok Európai Bírósága hét év elteltével hozott ítéletet az ügyében: a bíróság januárban elismerte, hogy ez diszkrimantív intézkedés volt feljebbvalói részéről.

Magyar Kurír
(tzs)

http://www.magyarkurir.hu/it/node/49983

http://vaticaninsider.lastampa.it/nel-mondo/dettaglio-articolo/articolo/norvegia-norway-noruega-29602/

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr565647604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szilárd Hanvay 2016.01.19. 21:37:18

Szabad az Idegeneknek azt csinálni jóformán amit akarnak. Szabad melegnek lenni és szabad liberálisnak lenni. DE KERESZTÉNYNEK LENNI NAGY BŰN!!!

Lakásfelújítás1 Kft 2016.02.19. 06:39:50

A muszlin világ teljesen más. Mások az értékek a szemükben, mint nekünk keresztényeknek. Nincs abból baj, hogy muszlin vallást gyakorolja, de ez legyen az Ő dolga, ne legyen erőszakos hittértő, alkalmazkodjon lehetőségeihez képest az itt elfogadott normákhoz.
Sajnos nem ezt látjuk,,, Alkalmazkodni, beilleszkedni nem is szeretnének, hanem saját életvitelüket, vallásukat, jog rendszerüket akarják ránk erőltetni és ez nem jó!
süti beállítások módosítása