Brutálisan megkínzott nők és gyerekek, koncentrációs táborok, levágott fejek, megpatkolt, és halálra táncoltatott áldozatok. 101 éve kezdődött az örmény népirtás.
Aurora Mardiganian az örmény népirtás Anne Frankja, bár ő túlélte a borzalmakat. Visszaemlékezéseiben leírja, hogy megerőszakolták, és hárembe kényszerítették. Sok ezer örmény nő osztozott sorsában, többségüket végül megölték. Malatiában látta, hogy 16 lányt keresztre feszítenek, és a testüket keselyűk falják fel. A fenti kép az ő könyve alapján készült 1918-as Ravished Armenia c. film egyik kockája. Mardiganian később elmondta, hogy a kép inkább szimbolikus, a valóságban sokkal brutálisabb volt a keresztek használata.
Híres örményeink
2013-ban az örmény népirtás áldozatainak szegedi emlékműve felavatására írt külügyminiszteri levelében Martonyi János a magyar és az örmény nép mély és évszázadokra visszanyúló barátságáról írt, amely a közös keresztény hitből, és a hazánkban letelepedett, velünk együtt élő örmény közösségek elismerésre méltó eredményeiből táplálkozik. Hazánkban már évszázadok óta élnek örmények magyarokkal sorsközösségben, sokuk kultúránkat is gazdagította. Egyes krónikák szerint már a honfoglaló magyarokkal is jöttek örmények a Kárpát-medencébe. II. Endre királyunk a keresztes hadjáratok során járt a kaukázusi országban és fiát egy Zabel nevű örmény hercegnővel házasította ki, akivel együtt számos örmény érkezett Magyarországra. Az 1600-as években az örmények Apafi Mihály fejedelemtől hivatalosan is letelepedési engedélyt kaptak. A legnagyobb arányú betelepedés az 1800-as években történt, amikor a pogromoktól és a töröktől való félelemtől késztetve mintegy 600 örmény család érkezett Erdélybe.
Agárdy Gábor (eredetileg Arklián Gábor) színész nagyapja pedig az 1915-ös népirtás egyik áldozata volt, apját menekülés közben valaki beemelte egy szekérbe és így megmenekült a mészárlás elől. A színészlegenda mindamellett, hogy a Nemzet Színésze elismerést is megkapta, potré-, és ikonfestő is volt, festményei a Pannonhalmi Apátságban és a Vatikánban is megtekinthetőek. Lehet, hogy sokan nem tudják, de a főváros egyik ékességének számító Szent István Bazilikának a tervezője, Jakabffy Endre építész is örmény származású volt. Ady Endre felmenői anyai ágon voltak örmények. Alexa Károly irodalomtörténész Távol Araráttól… A magyarörmény irodalom című munkájában 37 ismert örmény kötődésű szerzőt mutat be, köztük a részben örmény származású Dragomán György József Attila-díjas műfordítót, írót és Bodor Ádám Kossuth-díjas erdélyi-magyar írót. Az előbbiekhez hasonlóan szintén erdélyi születésű Novák Ferenc Tata Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, rendező, etnográfus is örmény elődökkel is büszkélkedhet.
Itthon sincs hivatalosan elismerve
Hivatalosan Magyarország sem ismerte el genocídiumnak az örmény népirtást, annak ellenére, hogy az Európai Unió felkérte erre tagállamait. A parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke a Heti Válasznak adott interjújában az indokok között felsorakoztatja azt is, hogy ebben a kérdésben Magyarország az EU fősodrához tartozik, illetve, ezzel a döntéssel romlanának hazánk és Törökország kapcsolatai. A jelenleg fagyos örmény-magyar kapcsolatot pedig érdemes lenne oldani, amely az örmény társát hidegvérrel meggyilkolt azeri katona, Ramil Safarov Azerbajdzsánnak történő átadása következtében jegesedett el. Az amúgy életfogytiglan börtönbüntetésre ítélt baltás gyilkos hazájában hazaengedése pillanatában nemzeti hős lett, így az incidens rögtön kiváltotta a nagyhatalmak, köztük az USA félelmét attól, hogy a történtek akár háborút is indukálhatnak Örményország és Azerbajdzsán között. Az akkori magyarországi amerikai nagykövetnek elég nehéz napokat okozott a Safarov kiadatása, olyannyira, hogy Madam Ambassador című könyvében úgy emlékszik vissza az esetre, hogy ekkor ingott meg a magyarok megbízhatóságába vetett hite.
A holokauszt főpróbája – túlteljesítve
Visszatérve a 101 évvel ezelőtti tragikus eseményekre, fontos megjegyezni, hogy a főként ifjútörökök által elkövetett népirtásról tudott az akkori világ, az első világháborúban ott állomásozó nyugat-európai katonák, amerikai, skandináv és német misszionáriusok beszámolóinak és látleleteinek köszönhetően. Winston Churchill adminisztratív holokausztnak nevezte a mészárlást: "Ezt a bűncselekményt politikai okokból tervezték meg és hajtották végre. Lehetőség adódott arra, hogy a török földet megtisztítsák a keresztény népcsoporttól". A híradások a második világháborúban pedig nem másnak, mint magának Hitlernek adtak ihletett a Lebensraum téveszméjéhez, és a különös kegyetlenséggel megtervezett zsidó holokauszthoz. A legismertebb beszéd, amelyben Hitler az örményeket említi, 1939-ben hangzott el, itt utalt arra, hogy az Anatóliában évezredek óta szétszórva élő örmény keresztény kisebbségből néhány év leforgása alatt körülbelül másfél millióval kevesebb lett, a maradék nemzeti és vallási identitását megtagadva az állam vallását felvéve teljesen asszimilálódott a muszlim világba vagy szétszóródott a diaszpórába: "Kiadtam a parancsot − és bárkit, aki csak egy szóval is bírálni mer ezért, a kivégzőosztag elé állíttatok − hogy háborús céljaink nem csak bizonyos vonalak elérését, hanem az ellenség fizikai megsemmisítését is magukban foglalják. Ennek megfelelően halálfejes alakulatomat riadókészültségbe helyeztem − egyelőre csak keleten − azzal a paranccsal, hogy küldjenek halálba irgalmatlanul és könyörület nélkül minden lengyel származású és nyelvű férfit, nőt és gyereket. Csak így szerezhetjük meg azt az életteret (Lebensraum), amelyre szükségünk van. Végül is, ki beszél ma már az örmények megsemmisítéséről?"
Egy kétinterpretációs népirtás
A történtek után 101 évvel azért is érdemes beszélni a másfél millió örmény likvidálásáról, mivel mindössze 24 állam - köztük zömében olyan kisebb országok, mint Bolívia vagy Hawaii - ismeri el hivatalosan is a genocídiumot. Bár maga a Nobel-díjas író, Elie Wiesel alapítványa is közzé tett egy 53 Nobel-díjas tudós által aláírt levelet, amelyben közlik, hogy a történész-kutatókkal megegyezve egyetértenek abban, hogy az 1915-ös örmények elleni tömeges gyilkosságok kimerítik a genocídium fogalmát, Törökország töretlenül kitart amellett, hogy az események a világháború során történtek, szükségképpen ugyanúgy voltak török áldozatai is, és a török vezetés nem játszott semmilyen szerepet az örmények tömeges meggyilkolásában. A népirtás 99. évfordulóján Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök részvétét fejezte ki az örmény népnek a háború alatt történt tragédia miatt, ugyanakkor kiemelte, hogy ez egy közös fájdalom, hiszen számos török is életét vesztette ez idő alatt. A török kormány nem átallott eddig a pápától egészen Barack Obama elnökig minden olyan közméltóságot, közszereplőt, tudóst és művészt befenyíteni, aki a történtekkel kapcsolatban a népirtás szót merte nyilvánosan használni. Egy nép szinte teljes eltüntetésének értelmezése pedig mindmáig politikusokat és országokat állít szembe, elsőként a török vezetést a vele jó diplomáciai kapcsolatokra törekvő, a népirtás tényét viszont megtagadni nem hajlandó államokkal. Amikor Ferenc Pápa tavaly – a többi egykori és a jelenlegi, hitük miatt kivégzett keresztényekkel szolidaritást vállalva – hivatalosan is nevén nevezte a történteket, Erdogan török miniszterelnök rögtön visszarendelte a vatikáni török képviseletet.
– Mindannyian az örmény népirtás túlélőinek leszármazottai vagyunk. Nagyszüleink hihetetlen, gyakran visszatérő történeteket meséltek nekünk arról, hogyan élték túl a szörnyűségeket. Kisgyerekek vagy még csak csecsemők voltak, amikor az történt. Az én nagyszüleim életét egy kisváros török polgármestere mentette meg, amikor Szíria, a sivatag felé menekültek – mondta Serj Tankian, a System of a Dawn nevű együttes örmény származású frontembere korábban a Rolling Stone magazinnak adott interjúban. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a jereváni genocídium központban nem találunk az előbbihez hasonló, török életmentőkre szóló utalást. Fodor Gábor turkológus szerint is olyan történelmi eseményről van szó, amelynek a mai napig van egy török és egy örmény értelmezése.
Repedések a tabun
A most áprilisban felélénkült Hegyi-Karabahban zajló azeri-örmény harcok utáni tűzszünetet követően a pápa bejelentette, hogy a kaukázusi országok közül idén elsőként az alig 3 milliós népességű, a posztszocializmus átkait nyögő Örményországba fog ellátogatni. A békéltetésre nagy szükség is lenne, de úgy tűnik, hogy ehhez nélkülözhetetlen a történelmi múlttal történő szembenézés, ami az EU-ba igyekvő Törökországnak is előbb-utóbb megkerülhetetlen lesz. Flesch István külügyi újságíró átfogó Örmények, törökök, kurdok című könyvében nyugati, török források és személyes tapasztalatok alapján azt állítja, hogy a jelenlegi török államvezetés örmény és kurd kérdésekben belátóbb elődeinél, a hivatalos álláspont és a közhangulat egyenlőre nem mutat túl nagy változást. Gondoljunk csak az örmény származású 2007-ben meggyilkolt török újságíróra Hrant Dinkre, akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy megkísérelte felszámolni a történelmi tudatlanságot, ami a múlttal való szembenézés útjában áll. Az újságíró ellen eljárást is indítottak, hasonlóképp a Nobel-díjas török író Orhan Pamuk ellen is vádat emeltek néhány éve, miután arról beszélt, hogy „egymillió örményt öltek meg ebben az országban”. Három éves börtönbüntetéssel fenyegették meg Elif Şafak írónőt, az Isztambuli fattyú című regényére utalva az „EU fattyújának” kiáltották ki, képét leköpték. A török írónőt a „török nép megsértésével” vádolták, mert regényének szereplői nyíltan beszélnek a 80 milliós Törökországban tabutémának számító népirtásról. Az efféle módszerek nem számítanak kivételesnek: Törökországban több ismert művész, tudós és újságíró ellen indult hasonló eljárás. A Pew Research legújabb felmérései szerint a Boszporusz országában még mindig a legtöbben úgy gondolják, hogy nem legitim, nem helyes a kormányt nyilvánosan kritizálni. Friss hírek szerint kiutasították Törökországból Tural Kerimovot, a Sputnik orosz állami hírügynökség törökországi irodavezetőjét és még a héten őrizetbe vették a német ARD közszolgálati televízió tudósítóját is. Margarita Simonyan, a Sputnik örmény származású főszerkesztője, írásbeli nyilatkozata szerint a lépés a kemény török cenzúra egyik újabb példája és hozzátette : "Törökország esetében a sajtószabadság fogalmáról többé nem beszélhetünk."
Az örmény kérdés nem csak a geopolitikában, a társadalmi párbeszédben, a katasztrófaértelmezésben, hanem a személyes és a családi életekben is sok tabut renget. Számos iszlamizált, már török, kurd neveket viselő örmény túlélő sarja mostanában szembesül gyökereivel. A már említett Hrant Dink újságíró politikai demonstrációvá alakult temetésén kétszázezer gyászoló azt kiabálta: „mind örmények vagyunk!” Ayse Gül Altinay kulturális antropológus szerint újonnan öntudatra ébredő iszlamizált örmény túlélők leszármazottjai alkothatták a felvonulókat. Sok példa van arra is, hogy török családok a saját életüket is veszélybe sodorták az örmény nők és árvák megmentésével, mások pedig kényszerházasságokra kényszerítettek örmény lányokat. Ezek a sokgyermekes muzulmán családok családanyaivá válva mélyen hallgattak az őket ért traumákról - magyarázta az antropológus. Az unokák egy része így identitásválságba került, amint rájött arra, hogy nagyszüleik, dédszüleik generációjával mi történt.
http://kulturpart.blog.hu/2016/04/24/keresztre_feszitve_kardelre_hanyva
