Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Cameron: a kereszténység a leginkább üldözött vallás a világon

2015. augusztus 11. - Emide Buda

Különböző kormányügynökségeken keresztül Nagy-Britannia évi mintegy 2,7 milliárd fonttal (csaknem 1200 milliárd forinttal) támogat olyan országokat, ahol üldözik a keresztényeket - derítette ki a The Daily Telegraph.

open.jpg

A konzervatív brit napilap keddi számában emlékeztetett arra, hogy David Cameron miniszterelnök tavaly úgy fogalmazott, a kereszténység a leginkább üldözött vallás a világon, és Nagy-Britanniának bátran ki kellene állnia a vallásszabadságért.
 cameron.jpg  
Ehhez képest a The Daily Telegraph arról írt, hogy a brit kormány az ötven olyan ország közül, amelyben az Open Doors nevű tekintélyes jótékonysági szervezet szerint leginkább elnyomják a keresztényeket, negyvenbe küldött támogatást. A listát 13 éve Észak-Korea vezeti, de a 2015-ös összesítésben szereplő ötven állam közül negyvenben az iszlamista szélsőségesek jelentik a legnagyobb fenyegetést a keresztényekre.
   
A lap hivatalos adatokra hivatkozva azt írta, hogy a brit kormány mintegy 2,4 milliárd fontot a nemzetközi fejlesztésért felelős hivatalon keresztül, további 320 milliót pedig más kormányügynökségek révén küldött a listán szereplő országokba. Az újság szerint az összeg jelentős, tekintettel arra, hogy Nagy-Britannia 2013-ban 11,46 milliárd fontot fordított nemzetközi segélyezésre.
   
A lap további számokat felsorolva kitért arra, hogy az Észak-Korea mögött második Szomáliába 107,3 millió fontot küldött a brit kormány, Pakisztánba pedig, ahol az istenkáromlást tiltó törvényeket a  lap szerint a keresztények ellen használják fel, 34 milliót. Az "egyéb" vallásúakat megfigyelés alatt tartó Türkmenisztánnak is jutott 500 ezer font.
   
Nichael Nazir-Ali, Rochester nazir.jpgkorábbi püspöke, az üldözött egyházakat segítő Oxtrad jótékonysági szervezet elnöke úgy fogalmazott, Nagy-Britannia nemzetközi segélyezés melletti elkötelezettsége dicséretet érdemel, de garanciák kellenének arra, hogy a pénz nem kerül rossz kezekbe. "Biztosnak kellene lennünk abban, hogy a segélyeket nem egyszerűen a helyi brit üzleti vagy más érdekek érvényesüléséhez használják fel, abban pedig végképp, hogy nem korrupcióra" - mondta.
   
Philip Davies a kormányon lévő brit Konzervatív Párt parlamenti képviselője a lapnak elismerte, hogy bár a külföldi segélyezés és hitelezés egyértelmű és világos feltételeire lenne szükség, úgy tűnik, hogy ez nincs így.

MTI

 

http://www.atv.hu/kulfold/20150811-cameron-a-keresztenyseg-a-leginkabb-uldozott-vallas-a-vilagon

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr867685980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása