Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Mentsük meg a kivégzéstől az ártatlan ötgyermekes pakisztáni keresztény asszonyt!

2014. október 21. - Emide Buda

Halálra ítélték Pakisztánban Asia Bibit

2014. október 16. csütörtök 13:15

A lahori felső bíróság október 16-án, csütörtökön reggel hozott ítéletet a Pakisztánban káromlásért fogva tartott Asia Bibi ügyében: a keresztény édesanyát másodfokon is halálra ítélték – tájékoztatott az Avvenire katolikus lap portálja.


Első fokon 2010-ben ítélték el, azóta börtönben van, az őt sújtó ítélet az erőteljes nemzetközi nyomás ellenére sem enyhült. A Fides hírügynökséget az asszony védőügyvédje, a keresztény vallású Naeem Shakir tájékoztatta arról, hogy elutasították a védelem fellebbezését. A helyi idő szerint délelőtt 9.30-tól 13.30-ig tartó tárgyalás során hosszan sorolták a hamis vádakat, kevéssé szavahihető tanúkat sorakoztatva fel.

Helyet adtak két muszlim nő – két testvér – tanúvallomásának, akik káromlással vádolták Asia Bibit. Naeem Shakir elmondta: a velük folytatott összetűzés következménye a hamis vád és az ítélet. „Az igazságszolgáltatás a szélsőségesek kezében van” – tette hozzá keserűen az ügyvéd. Kijelentette: Asia Bibi férjével együtt a lahori legfelsőbb bírósághoz fellebbez, amely harmadfokon, utolsóként változtathat az ítéleten.

Asia Bibit, az ötgyermekes keresztény családanyát öt éve tartják fogva Pakisztánban. A birtokon, ahol dolgozott, néhány asszony közölte vele: nem ihatnak ugyanabból a pohárból, amelyből egy keresztény már ivott. Ebből vita kerekedett, az asszony pedig pár nap múlva a börtönben találta magát. A vád: blaszfémia, azaz káromlás volt. Vádlói azt állították: Bibi a vallásukat és Mohamed prófétát gyalázta.

Fotó: Avvenire

Magyar Kurír

http://magyarkurir.hu/hirek/halalra-iteltek-pakisztanban-asia-bibit

Még Pakisztánról: http://kozbenjaro.blog.hu/2013/09/23/brutalis_merenylet_75_kerszteny_aldozattal_pakisztanban

http://kozbenjaro.blog.hu/2013/03/11/iszlam_brutalitas_pakisztanban

http://kozbenjaro.blog.hu/2012/05/24/pakisztan_a_kersztenyek_kutyak

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr936814621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása