Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Pokoli sors.Helyszíni beszámoló az iraki keresztények helyzetéről

2014. szeptember 24. - Emide Buda

Iszlám terror alatt az iraki keresztények

Hát van ezeknek vallásuk?

 

Az iraki keresztényekre alaposan rájár a rúd. Az elmúlt tíz év háborúiban talán egymillióan is elmenekültek az országból, csaknem kétezer éves közösségük haldoklik. Az elmúlt hónapokban újabb tízezreknek kellett menekülniük, miután az Iszlám Állam szélsőségesei lerohanták településeiket. Helyszíni riport.

Háled, egy keresztény férfi azt mondja, senki nem érti, miért vitték el a gyereket. „Azt értjük, hogy az idősebb lányokat miért viszik el. De ez csak hároméves volt” – mondja.

Háled menekült. Egy sátorban ül egy foghíjtelken Erbílben, Iraki-Kurdisztán fővárosában. Három héttel korábban menekült ide csaknem mindenki mással együtt, aki a településükön, Karakósban lakott, miután az Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) nevű szervezet lerohanta Észak-Irak nagy részét augusztus elején. A legtöbbjük tudta, hogy a keresztények nem sok jót remélhetnek az iszlamista fanatikusoktól, kocsiba ültek és elhajtottak. De öccse, felesége és három­éves lányuk ottmaradt.

„Először azt mondták, az öregeket – már azokat, akik még nem menekültek el, és a városban maradtak – felrakják egy buszra, és elszállítják a városon kívülre” – idézi fel a sátor árnyékában üldögélve, ahova az erős nap elől húzódott be. „Aztán másokat is elkezdtek kocsira rakni, és összegyűjtötték őket a templom előtt. Vagy harminc embert.”

„Szisztematikusan kiraboltak mindenkit. Elvették tőlük az ékszereket, a pénzt, mindent, ami csak értékes volt. Végül mindenkit felpakoltak egy buszra. És ahogy szálltak volna fel az öcsém meg a felesége, az egyik ISIS-harcos kiragadta a kezükből a gyereket. A sógornőm leszállt a buszról, kérlelte őket, azt mondta, nem vehetitek el tőlünk. Aztán az öcsém is leszállt, de azt mondták nekik, hogy ha nem szállnak fel azonnal a buszra, akkor mind a kettőjüket lelövik. Az öcsém mégis maradni akart, de végül a felesége kérlelte, hogy szálljon vissza, különben megölik.”

A busz végül elindult velük, és néhány kilométerrel később egyszerűen lerakta őket az úton. „Azt mondták nekik, eredjetek, innen gyalog kell továbbmennetek. Hét órát gyalogoltak, amíg kurd területre nem értek. Ott a kurdok begyűjtötték és idehozták őket ebbe a menekülttáborba.” Azt azóta sem tudja senki, hogy mi lett a gyerekkel, és hogy egyáltalán miért vették el. Háled azt mondja, nem tud másra gondolni, mint hogy valamelyik ISIS-harcos akart egy saját gyereket, és ezt gondolta a legegyszerűbb megoldásnak.

Azt mondja, az egészben azt a legnehezebb megemészteni, hogy az ISIS-harcosok legalább egy része helyi volt. Nem viseltek maszkot, és sokukat felismerték: arabok voltak a környező falvakból. „Egyiket-másikat még személyesen is ismertük. Az egyik a helyi elektromos műveknél dolgozott. Még meg is kérdezték, hogy mit csinálsz ezekkel az emberekkel. De ő nem válaszolt.”

Az Amnesty International becslése szerint csaknem egymillió ember menekült el Észak-Irak különböző településeiről június eleje óta, amikor az ISIS nagy offenzívát indított, és óriási területeket foglalt el Bagdad és Moszul között. Szunnita és síita arabok, kurdok, jazidik, türkmének és rengeteg keresztény is elhagyta otthonát, többségük a biztonságos kurd autonómia területére menekült. A vallási kisebbségekre, így a keresztényekre is, különösen rájár a rúd. Az ISIS sokukat kegyetlen választás elé állította: áttérnek az iszlámra vagy végeznek velük. 

Az Erbílbe menekült keresztények még viszonylag szerencsések, mert az egyházuk tud rajtuk segíteni. „Elsősorban szállást próbálunk nekik biztosítani, mert az utcán nem maradhatnak” – mondja Basár Warda, az erbíli káldeus érsek, aki egész nap a menekültek közt sürgölődik egy félig elkészült háromemeletes irodaház betonvázában. „Tegnapig kétezer ember volt itt az utcán, most behoztuk őket ide, ahol legalább a naptól védve vannak. Tragikus a helyzet, ha így folytatódik, előbb-utóbb betegségek fognak megjelenni.” Warda azt mondja, az egyház kap segítséget az ENSZ-től, külföldi egyházaktól és magánszemélyektől is, de csak az erbíli keresztény negyedben, Ankawában 30 ezer menekült van, nem tudja őket hova tenni.

A helyzet tényleg kétségbeejtő. A negyedben valóban annyi menekült van, hogy kikerülni is alig lehet őket. Minden üres vagy félig üres telken, félig elkészült épületben, iskolaudvarban vagy templomkertben ott vannak, sátrakban, hordozható kis szállásokban vagy anélkül, egyszerűen csak ülnek az út mentén, támasztják a félig kész épületek betonoszlopait a hátukkal. Folyóvíz a legtöbb helyen van, igaz, csak kútból, de áram szinte sehol, úgyhogy a hordozható légkondicionáló egységek, amiket mindenhol látni, nem működnek. Mindenki csak ül és fő a pokoli hőségben. Irakban ilyenkor 45 fok körüli a hőmérséklet napközben, csak este 8 után megy le 40 fok alá.

„Két hete vagyunk itt, tizenöt napja egészen pontosan” – mondja Yalda Tomasz Butrosz, aki Hamdániából menekült el, egy keresztény többségű környékről Moszul mellől, amit az ISIS augusztus elején foglalt el. „Otthagytunk mindent, pénzt, a ruháinkat, mindent. Így jöttünk, ahogy lát minket. Csak a papírjainkat tudtam elhozni. Az itteniek segítenek rajtunk, de semmink nincs. Nem tudunk tenni semmit, nincsenek kilátásaink. Itt ülünk, nem tudjuk, hogy mi fog történni velünk. Végünk.” Tompán néz maga elé a sátor árnyékában üldögélve.

Irakban körülbelül másfél millió keresztény élt a 2003-as háborúig. Ez az egyik legrégebbi keresztény közösség a Közel-Keleten: az 1. század óta vannak jelen, állítólag Tamás apostol terjesztette el itt a krisztusi vallást. Többségük káldeus, etnikailag pedig arámi nyelvet beszélő asszír. Számuk mára igencsak megfogyatkozott, sokan elvándoroltak, főleg különböző nyugati országokba. A legoptimistább becslés szerint már 450 ezren sincsenek, miután az elmúlt tíz év háborúi során a szélsőséges iszlamista csoportok célkeresztjébe kerültek.

Egy sátorral odébb egy középkorú, szőke asszony ül a gyerekei mellett, akik próbálnak a földön aludni. „Az egyik fiam beteg, a másiknak meg folyton vérzik az orra az erős naptól” – mondja. „Pokoli hőség van, nem tudunk így megmaradni. Az összes pénzünk ottmaradt Karakósban, ahonnan elmenekültünk.” Azt mondja, ez a harmadik alkalom az elmúlt tíz évben, hogy a családnak menekülnie kell. „Semmi másra nem vágyom, csak hogy kijussunk Irakból. Még ha haza is mehetnénk, előbb-utóbb ugyanígy járnánk megint.”

Majdnem minden családnak van egy hajmeresztő története. Számer és Jacklyn Barszúm, egy középkorú pár, akik szintén Karakósból menekültek el, Jacklyn bátyja miatt aggódnak, aki ott maradt a városban, amikor az ISIS fegyveresei megjelentek. „Azt mondta telefonon, hogy tegnap este megfenyegették őket, hogy egy napjuk van gondolkodni, és ha ma este tízig nem térnek át az iszlámra, akkor mindenkit megölnek, őt is, a feleségét is, a gyerekeket is. Azóta ki van kapcsolva a mobilja, nem tudom, hogy mi van velük”– mondja Jacklyn. 

Miközben beszél, egyszer csak megszólal a telefonja. Felveszi, egy ideig hallgat, majd azt kezdi ismételgetni, hogy „hová viszik őket”, meg hogy „nem értem, mi történik”, végül pedig azt – már könnyek között –, hogy „meg fogják őket ölni, meg fogják őket ölni”. Sírva fakad, és egy idő után leteszi a telefont. A sátor környékén mindenki feszülten néz, van, aki elsápad, van, aki elfordul. Jacklyn végül azt mondja, valaki Karakósból hívta, hogy az ISIS fegyveresei elmentek a bátyjáért, és elvitték valahova, de senki nem tudja, hogy hova. „Gyilkosok, terroristák, hát van ezeknek vallásuk?” – jegyzi meg valaki.

Egy hét múlva visszamegyek a táborba megnézni, hogy mi a helyzet Számerrel és Jacklynnal. Kicsit javult a helyzetük, egy tágasabb sátorban vannak, valakitől még pénzt is kaptak kölcsön. De Jacklyn bátyjáról semmi hír nincs. A mobilja ki van kapcsolva, azóta nem hívta őket senki, nem tudják, hogy él-e, vagy hal-e. Mintha már le is mondtak volna róla. Arról beszélnek, hogy megpróbálnak útlevelet szerezni, és elhagyni az országot. Vannak menekültszervezetek, akik el tudnak juttatni valamennyi menekültet Törökországba vagy Európába.

„Elvették a házunkat, mindenünket, tönkretettek minket” – panaszolja Számer egy gyékényen ülve. Ő is azt mondja, az a legrosszabb az egészben, hogy az ISIS harcosainak egy része nem idegen volt, hanem helyi szunnita arab, aki csatlakozott a mozgalomhoz, amikor az ISIS elűzte az iraki hadsereget a környékről. „Hogy mehetnénk ezek után haza? Hova? Az üres falak közé? Ez a harmadik alkalom, hogy kisemmiznek minket. Azelőtt Tel Afarban éltünk, onnan is el kellett menekülnünk, kétszer is. Nem tudunk hazamenni biztonságban. Képtelenség, hogy ezek után együtt éljünk a muszlimokkal.”

Számer nővére, Nada még nála is pesszimistább. „Hogy mi lesz az iraki keresztényekkel? Hát látja. Ez a választás áll előttünk: áttérünk az iszlámra vagy lemészárolnak minket. Ez a keresztények sorsa itt. Aki pedig megmarad, az ülhet itt ezekben a táborokban, és kéregethet.”

http://www.hetek.hu/hatter/201409/iszlam_terror_alatt_az_iraki_keresztenyek

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr786726481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.