Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Ferenc pápa levelet írt az ENSZ főtitkárához az iraki erőszak megfékezése érdekében

2014. augusztus 14. - Emide Buda

 

„Aggódó szívvel követem az elmúlt néhány nap észak-iraki drámai eseményeit, melyek során keresztényeket és más vallási kisebbségeket kényszerítenek otthonaik elhagyására, és lerombolják istentiszteleti helyeiket, vallási örökségüket” – kezdi augusztus 9-én Ban Ki Munnak írt levelét a Szentatya. A Vatikáni Rádió híradása.

Ferenc pápa az iraki keresztények helyzetén megindulva felkérte Fernando Filoni bíborost, a Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusát, aki korábban II. János Pál és XVI. Benedek képviselője is volt Irakban, hogy fejezze ki lelki közelségét és aggodalmát a katolikus Egyház nevében az elviselhetetlen szenvedésért azoknak, akik csupán békében, harmóniában és szabadságban akarnak élni őseik földjén.

Ugyanezzel a lelkülettel fordult a pápa az ENSZ főtitkárához, hogy felhívja figyelmét a szeretett iraki föld keresztényeinek és más vallási kisebbségeinek könnyeire, szenvedésére és elkeseredett jajkiáltására. Megismétli a nemzetközi közösségnek szóló sürgős felhívását, hogy tegyen lépéseket, amelyekkel a folyamatban levő humanitárius tragédiának véget lehet vetni. A pápa buzdítja az ENSZ minden illetékes szervét, különösképpen is a biztonságért, a békéért, az emberi jogokért és a menekültek ellátásáért felelős szerveket, hogy folytassák erőfeszítéseiket az ENSZ Alapokmányának preambulumával és vonatkozó cikkelyeivel összhangban.

Az erőszakos támadások, amelyek végigsöpörnek Észak-Irakon, felébresztik minden jóakaratú ember lelkiismeretét a szolidaritás konkrét cselekedeteire, hogy védelmezzék az erőszaktól sújtottakat és fenyegetetteket, valamint hogy biztosítsák a kitelepítettek sürgős ellátását, és biztonságos visszatérésüket városaikba, otthonaikba. A 20. század tragikus tapasztalata és az emberi méltóság legalapvetőbb fogalma kötelezi a nemzetközi közösséget, különösképpen a nemzetközi jog előírásain és mechanizmusain keresztül, hogy tegyen meg mindent, amit tud az etnikai és vallási kisebbségek elleni módszeres erőszak megállítására és megelőzésére.

Végül Ferenc pápa annak a reményének ad hangot az ENSZ-főtitkárnak küldött levelében, hogy felhívása, amellyel csatlakozik a keleti pátriárkák és más vallási vezetők felhívásaihoz, pozitív válaszra talál.

Magyar Kurír

http://magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-levele-irt-az-ensz-fotitkarahoz-az-iraki-eroszak-megfekezese-erdekeben

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr486590347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kőtőkálmán 2014.08.14. 17:59:55

Sokkal többet kellene a pápának tennie! Egy jó pásztor éjt nappallá téve menti a juhokat, nem pedig erőtlen leveleket ír. Miért nem mozgósítja már több száz milliós táborát? Hol vannak a százezres tömegtüntetések világszerte?
A világméretű tiltakozások az élve eltemetett, vagy lefejezett keresztény gyerekek miatt? Mi kell még , hogy a jól hangszigetelt Vatikán falai közé a halálhörgések és sikolyok behallatszanak?

Pestabácsi 2014.08.14. 18:02:32

@Kőtőkálmán: Jogosak a kérdések.Ferenc, a nagy médiamachinátor miért nem rázza fel a világsajtót?

Al 2014.08.14. 18:12:43

Igen! Elmehetne lábakat mosni és misézni a menekültek között! Ahogy ezeket megtette már más - biztonságosabb - helyeken.

Ahogy a cikkben is elhangzik: "Az erőszakos támadások, amelyek végigsöpörnek Észak-Irakon, felébresztik minden jóakaratú ember lelkiismeretét a szolidaritás konkrét cselekedeteire, hogy védelmezzék az erőszaktól sújtottakat és fenyegetetteket, valamint hogy biztosítsák a kitelepítettek sürgős ellátását, és biztonságos visszatérésüket városaikba, otthonaikba."

Én magam nagyon hiányolok egy magyarországi mozgalmat is. Utcára vonulás, békés tüntetés, facebook profilkáp csere (de ne csak a katolikusok, mert akkor ciki), támogatás küldése. Ha már Orbán Viktor is kampányol az ENSZnél, akkor mi is megtehetnénk!

Ki szállna be?

Emide Buda 2014.08.14. 18:30:03

@Al: A kozbenjaro.blog stábja beszáll. Hol? Mikor?

fehérfarkas 2014.08.14. 22:45:07

@Kőtőkálmán:
Én nem vagyok római katolikus, de a pápár meg kell védenem ebben az ügyben. A pápa már régóta felszólal közel-keleten történő dolgok miatt.
Amiatt, hogy különböző szélsőséges és terrorista csoportok miket csinálnak.

Csak a koraközépkorral ellentétben most a pápának sem hadserege nincsen, sem pedig erős hadsereggel rendelkező uralkodó alattvalói.

XXIII. János pápa, VI. Pál pápa, II. János Pál pápa, a XVI. Benedek pápa és Ferenc pápa nagyon sokat tettek a vallási megbékélésért, a vallások békés egymás mellett éléséért. Messze többet tettek egy békésebb világért, mint a politikus összesen. Sőt, inkább a politikusok azok, akik az olajért, területért, hatalomért folyamatosan háborúznak, uszítanak a másik ellen, terrorista csoportokat támogatnak.

XXIII. János pápa és VI. Pál pápa a II. Vatikáni zsinatot hozták létre, amelynek röviden a lényege: a vallásszabadság, más vallások elismerése, és a más vallásokkal való békés együttélés. II. János Pál pápa és a XVI. Benedek pápa pedig olyan helyekre látogattak el, ahová korábban egyetlen pápa sem ment, és jelentős muszlim vallási helyekre is ellátogattak azt bizonyítván, hogy a Vatikán nem ellensége az muszlimoknak.

2001-ben II. János Pál pápa a damszkuszi Omajjád nagymecsetben mondott beszédet.
2006-ban Törökországban, Isztambulban a Kékmecsetben (= Ahmet Szultán mecset) imádkozott XVI. Benedek pápa.
Míg a politikusok egymás ellen uszítják az embereket a Közel-Keleten, addig az egyházak a békés együttélésre szólítják fel az embereket.
(persze lehet azt mondani, hogy sok száz évvel ezelőtt ez máshogy volt, de azóta sokat változott a világ, és az egyház szerepe is más lett)

Ferenc pápa a szélsőségeseket elítélte, a külföldi fegyverszállítások leállítását és a háború helyett a tárgyalóasztalokhoz való leülést - csak éppen a politikusok magasról tesznek rá mit mond.
Vagy a másik, amit a korábbi pápák közül is többen mondtak, hogy gazdag és fejlett Nyugatnak a szegényebb országokkal jobban kellene törődniük, és az éhezés meg mélyszegénység sokkal többet kellene tenniük, mert egy világban élünk és minden ember Isten teremtménye.
Ferenc pápa a idén a vatikáni Szent Márta-házban tartott a szentföldi békéért szervezett imanapot az izraeli és palesztin elnökkel (Simon Peresz izraeli és Mahmud Abbasz palesztin elnökkel), valamint Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkával.

Egyébként érdemes megnézni, hogy a nyugat által démonizált Assad és hadserege védi a szír keresztényeket, míg a nyugat által fegyverzett és támogatott Assad ellenes szélsőségesek meg írtják a keresztényeket. És Irakban sem a kormány üldözte a keresztényeket, hanem a kormány ellen is harcó terroristák (mint pl. az ISIS).

De ugyanez igaz a muszlim vallási vezetőkre, az Arab Ligára, és a muszlim országokra is, hogy a szélsőségeseket és a terroristkat elítélik (és harcolnak is ellenük - de azért azt ne felejtsük el, hogy nekik nincsen olyan erős és hipermodern hadseregük mint az USÁ-nak vagy Angliának vagy Izraelnek).

Kőtőkálmán 2014.08.15. 14:33:27

@fehérfarkas:
Éppen erről beszélek. Nem beszédeket kell mondani, hanem mozgósítsa a híveket.Ezzel a "békésegymásmellettéléses" blablával meg le kellene állni, mert csak relativizálja a dolgokat, mintha mindenki (üldözött és üldöző)
egyforma mértékben lenne hibás. A terroristákkal, vallási fanatikusokkal, az emberi élet értékét és méltóságát semmibe vevőkkel nem lehet "egymásmellett élni". A pápák szegénység elleni harcához meg csak annyit fűznék hozzá, hogy próbálják már meg felszámolni a felső papságot világszerte körülvevő luxust, és akkor fogják tudni, nem csak szavakkal, hanem pénzzel is támogatni az ügyet. Ehelyett nálunk is szipolyozzák az államot, sok milliárd Ft-tal nyúlva le a költségvetést, pedig itt is van szegény ember elég. Szóval sokkal többet is tehetnének a pápák és a katolikus egyház, de folyamatosan a mulasztás bűnében vannak.Persze a politikáról és a világ vezető politikusairól is meg van a véleményem,nagyjából egyezik a tiéddel. A vakok hogy rajongtak az arab tavaszért 1-2 éve, és lám, ez lett belőle.

fehérfarkas 2014.08.15. 15:30:18

@Ahasverus:

Örülök, hogy végre a keményebb fellépést és a katonai beavatkozást sürgeti a Vatikán.

Talán lesz valami - bár az továbbra is gyanús, hogy az USA ugyan odaküldött pár bombázót, de a jazidik kimenekítésében aktívan már nem hajlandó részt venni, és szárazföldi csapatokat sem hajlandó küldeni az ISIS ellen. És az is jó lett volna, ha már hónapokkal ezelőtt beavatkozik, amikor a szírek, irániak és libanoniak is beavatkoztak az ISIS ellen. És nem kellett volna megvárni a nemzetközi botrányt, amikor a fél világ ettől hangos.

Persze az lenne a legjobb, ha ENSZ csapatok vonulnának be - de nem az USA zászlaja alatt, hanem USA, Oroszország, Kína közös zászló alatt, mert akkor egyik nagyhatalom sem sajátíthatná ki magának a területet.
Iránt viszont távol kell tartani - nem Iránnal van a bajom, hanem ha Iránt hivatalosan beveszik a béketeremtésbe, akkor azt az arab öbölállamok (pl. az USA legfőbb szövetségese Szaúd Arábia és Katar) árulásnak veszik.
Vagy a másik javaslatom: a 3 globális nagyhatalom (USA, Kína, Oroszország) mellett a 3 regionális hatalom (Törökország, Irán, Szaúd Arábia) is legyen benne a békefenntartásban a katonival - így akkor egyik sem vádolhatja a másikat, hogy Irakot és az olajkincseit le akarja nyúlni. És kénytelen egymással összefogni és az ellentéteiket félretenni.
Bár tudom, ez naív ábránd, mert a közeljövőben ez nem fog megtörténni, hogy ezek az országok katonailag összefogjanak egy szebb és békésebb világért.

fehérfarkas 2014.08.15. 15:58:21

@Kőtőkálmán: "Ezzel a "békésegymásmellettéléses" blablával meg le kellene állni, mert csak relativizálja a dolgokat, mintha mindenki (üldözött és üldöző)
egyforma mértékben lenne hibás. A terroristákkal, vallási fanatikusokkal, az emberi élet értékét és méltóságát semmibe vevőkkel nem lehet "egymásmellett élni"."

Nem a szélsőségesekkel kell együttélnük a normálisaknak. Hanem a normális X vallásúaknak a normális Y vallásúakkal.

A szélsőségeseket és terroristákat a muszlim országokban is üldözik. Sőt, ott a nyugati országokkal ellentétben a vezetőikre halálbünti jár.
A mostani szíriai háborúban Assad (Oroszország,Irán és a Hezbollah segítségével) harcol a nyugat által támogatott és fegyverzett terroristákkal.

A keresztények üldözése nem idén kezdődött - hanem a szíriai háborúban folyamatosan ez megy. Assad serege védi meg a szír keresztényeket a nyugat által támogatott terroristáktól. Maaula városát (ahol a mai napig beszélik Jézus arámi nyelvét) a szír hadsereg tisztította meg a terroristáktól.
A szír keresztény és muszlim vallási vezetők egyaránt Assad mellett állnak ki. Tavaly karácsonykor közös imákat tartottak, egyrész Assadért és a szír hadseregért imádkoztak, hogy a külföldi terroristákat győzzék le, másrészt pedig kifejezzk a szír keresztények és muszlimok együtt vannak, nincs köztük ellenségeskedés.
(a nyugati mainstream sajtó erről nem számolt be - de a neten keresztül a mainstreamen kívüli sajtóis elérhető)

És az Assad ellenes vádak közül is egyre többről bizonyosodik be, hogy hazugság:
Edward Snowden és az általa kiszivrogtatott információk szerint 2012-ben mégsem Assad kapcsoltatta le Szíriát a világhálóról, ahogy arról a nyugati sajtó cikkezett (hogy az ellenzék ne tudjon Assad ellen neten eresztül szervezkedni és híveket toborozni és kampányolni), hanem az USA
(eredetileg nem lekapcsolni akarta, hanem meghekkelni és kémprogramot bejuttatni az ország fő routerébe, csak rosszult sült el a dolog és kémprogram bejuttatása helyett tönkretették a főroutert).
A vegyifegvyert is az USA által támogatott terroristák vetették be tavaly (ezt az ENSZ vizsgálóbizottsága állapította meg júniusban).
És a háború sem úgy kezdődött, hogy Assad hadserege békés tüntetőkbe lőtt. Hanem a békés tüntetők közé elvegyültek fegyveres szélsőségesek és 9 rendőrt megöltek. Ezután vetette be Assad a katonaságot - odáig a rendőrök álltak sorfalat a tüntetöknek, és vízágyukkal meg gumilövedékkel lőttek a tüntetőkre. Aztán kiderült, hogy nem néhány szélsőségesről van szó, hanem egész komolyan megszervezett terrorista csoportokról, akik külföldről kapják a támogatást, a kiképzést, a fegyvereket és a folyamatos utánpótlást (több mint 80 országból mentek szélsőségesek Assad ellen harcolni), ezért 3 éve nem tudja őket a szír hadsereg legyőzni.

Idén júniusban Szíriában elnökválasztást tartottak: 3 jelölt indult. A szírek 73%-a ment el szavazni (15,85 millió szíriai választópolgárból 11,63 millió járult az urnákhoz múlt kedden) - miközben a szélsőségesek folyamatosan próbálták távol tartani az embereket a szavazástól a rakétáikkal és a gépfegyvereikkel (csak Aleppóban több mint 30 föld-föld rakéta csapódott be civilek által lakta területeken a választás napján). Csak Libanonban negyed millió szír menekült ment el szavazni (a szavazás napján Bejrútban le is állt az élet, mert a negyed millió ember ott állt az utcákon sorba, hogy a nagykövetségen leadhassa a szavazatát).
Azért 73%-os részvétel egy háború idején igencsak elgondolkodtató adat.

Nézzük meg mely országok vezetői gratuláltak Assadnak:
A BRIC országok (Kína, India, Oroszország, Brazília), Örményország, Abházia, Irán, Venezuela, Nicaragua, Bolívia, Kuba, Guyana, meg Egyiptom (ez már az új elnök Sissy, és nem a korábbi Muszlim Testvériség vezetője Murszi, aki Assad elleni dzsihádra szólított fel) és Afganisztán (ez a Tálib-korszak utáni elnök), Algéria, Belarusszia, Dél-afrikai Köztársaság, Brunei Szultanátus vezetői már gratuláltak Assadnak. De Kirill moszkvai pátriárka is gratulált a választási győzelemhez Assadnak.

És melyek nem gratuláltak és nem ismerik el Assad választási győzelmét?
A nyugati országok + Szaúd Arábia és Katar értelemszerűen nem gratuláltak, hiszen ők az Assad ellen harcolókat támogatják (az USA most nyáron adott újabb 500 millió dollárt az Assad ellen harcolóknak + tavasszal olyan modern légvédelmi ágyúkat, amilyen még a magyar hadseregnek sincsen).

fehérfarkas 2014.08.15. 16:14:45

@Kőtőkálmán: "A vakok hogy rajongtak az arab tavaszért 1-2 éve, és lám, ez lett belőle."

Ezért érdekes, hogy a Muszlim Testvériség kormányrakerülése után Murszi elnök első külföldi látogatása nem valamely szomszédos muszlim országba történt, hanem az USÁ-ba Obama elnökhöz.
Azóta az MT és Murszi megbuktak, kikerültek a hatalomból. Ráadásul az MT korábbi pénügyi támogatója Szaúd Arábia idén tavasszal hivatalosan is terrorista szervezetté nyilvánította a Muszlim Testvériséget.
Egyiptomban pedig Sissy már tavaly terrorista szervezetté nyilvánította, és az USÁ-t az MT támogatása miatt terrorizmus pártolása miatt perbe fogta néhány ügyvéd (persze tudjuk mit jelent az, hogy független ügyvédek fogták perbe: így nem lehet Egyiptomot hivatalosan azzal vádolni, hogy az új egyiptomi vezetés leterroristázta az USÁ-t és annak vezetőit;
és ebben az a dúrva, hogy nem a 2012-es Obama-Murszi együttműködésre hivatkozva, hanem egészen a 80-as évekig, a Reagan-kormány idejéig mentek vissza, hogy az MT-t már a Reagan kormány is támogatta).
Arra az USA biztos nem számított, hogy a bábdiktátora Mubarak után olyan kormány kerül hatalomra (egy kis közjáték az MT 1 éves uralma), ami őt leterroristázza, és az USA helyett Kínával és Oroszországgal erősíti a gazdasági és katonai kapcsolatait.

És arra sem számítottak, hogy Szíriában nincs elég szír, aki Assadot meg akarta volna buktatni, és a külföldről odaküldött szélsőségesek sem tudják Assadot megbuktatni.
(gyilkolni, rombolni, pusztítani, népírtani tudnak - csak éppen Assad ettől még hatalmon van, és nemcsak az ország védelmezőjeként tűnhet így fel, hanem az USA világcsendőri politikáját elutasító országok számára is példaképpé teszik Assadot + nagyon sok keresztény Dél-Amerikában és Ázsiában szintén Assadban a keresztények védelmezőjét látja)
Vagyis a legnépesebb arab ország Egyiptom mellett a Közel-kelet szívének (földrajzi elhelyezkedése + történelme) tartott Szíriában is fordítva sült el az arab tavasz. az USA számára.

Kőtőkálmán 2014.08.15. 17:45:19

@fehérfarkas: Tény, hogy ilyen tehetségtelen elnöke nem volt még az USA-nak.A teljesen dilettáns külpolitika "gyümölcsei " szépen beérnek.

Emide Buda 2014.08.15. 17:53:26

@fehérfarkas:

"A keresztények üldözése nem idén kezdődött - hanem a szíriai háborúban folyamatosan ez megy."
Szerintem is. Nézd meg a tavalyi posztokat Szíriáról.
pl. kozbenjaro.blog.hu/2012/10/24/meg_egyszer_sziria

fehérfarkas 2014.08.15. 21:04:04

@Emide Buda:

Köszi, elolvastam.
Tudom, hogy ez egy átvett cikk és nem saját írás, de a "Szíriában a többségében szunnita lázadók" a valóságban = a Nyugat (USA, Anglia, Franciaország) és Szaúd Arábia meg Katar által támogatott külföldi zsoldosok és terroristák.
(mondjuk Szaúd Arábia már nem támogatja őket, mivel a szélsőségesek Assad legyőzése után a szaúdi királyi családot is meg akarják dönteni - és ez a szaúdi vezetésnek már nem szimpatikus;
az USA más helyzet, mert az messze van egy másik kontinensen - de Szaúd Arábiába Irakon vagy Jordánián keresztül könnyen át tudnak jutni, és ez a királyi családban jogosan kelt félelmet;
nem csoda, hogy az elmúlt 1 évben Szaúd Arábia rengeteg korábban általuk támogatott szervezetet nyilvánított terrorista szervezetté, és a király a wahhabi klérus számos vezetőjét és prédikátorát leváltotta,
és Egyiptommal most egy közös programot dolgoznak ki a terroristák ellen, az új egyiptomi elnökkel, Sissyvel)

fehérfarkas 2014.08.15. 21:07:09

@fehérfarkas:
Assad megmondta a Nyugatnak és Szaúd Arábiának meg Katarnak: "terroristákat támogatni olyan, mint kígyót melengetni a keblünkön: előbb-utóbb megmarja a gazdáját"

Gosig Ratta 2014.08.15. 22:57:30

Most kapcsolódtam csak be az eszmecserébe, és valóban érdekes adalékok vannak a hozzászólásokban.
@fehérfarkas: sok jogos felvetés van azokban, amiket írtál. De azért 1-2 dolog szerintem nincs itt rendjén. Ok, hogy itt nem általában a muzulmánok csinálják a vérengzést, és én sem hiszek a kollektív felelősségben. De azért az olyan vallással mégse stimmel valami, ahol ennyi ember (terrorszervezetek, imámok, na és a köznép egy komoly hányada) gondolja, hogy Isten annak örül legjobban, ha lemészárolják a hitetleneket. Ilyen azért pl. a kereszténységben sehol nem található. Az egy dolog, hogy a legtöbb muzulmán nem áll be közéjük, és hogy sok ország küzd a terroristák ellen, de ennek főként nem az az oka, hogy annyira sajnálják a keresztényeket, nyugatiakat. Inkább az, hogy az iszlámon belül is sok irányzat és frakció van (ezek között valóban vannak erőszak-ellenesek is), akik egymás ellen is élet-halál harcot vívnak. Az ISIS iraki előretörésének kezdetén pl. lehetett olvasni arról, hogy a meghódított területeken a szunnita többség felszabadítóként tekintett rájuk.
A "békés iszlám" komoly ellenpéldája az itt felhozott ausztrál "büszke apuka" is. Jól mutatja ez az eset sok, nyugati kultúrában letelepedett muszlim esetét. Nyugat-Európában is azt várták, hogy a bevándorlók majd a jóléti társadalom élvezetét megszagolva majd asszimilálódnak. Ez sokszor az első generációban meg is történt, de a második, harmadik fiatal generációt már a nemzetközi terrorszervezetek toborzói és a szélsőséges iszlamista imámok behálózták, és felerősítették bennük a szüleikből már kiveszett identitást. Európa már tele van ilyen időzített bombákkal, aminek csak az előjelei voltak a londoni, madridi stb merényletek, és az a kultúrharc, amit pl. Angliában folytatnak az őshonos keresztény kultúra ellen. Ne feledjük, hogy a szíriai "felkelők" közül is rengetegen érkeztek Európából.
Egyébként ebből a szempontból valószínűleg több a mérsékelt muszlim a Közel-Keleten, mint nyugaton, mert ott sok muzulmán is szenved a szélsőségesektől (ld. Gáza)... Van néha 1-1 bíztató példa, de sajnos mostanság ezek a mérsékelt, toleráns irányzatok nem nagyon tudnak tömegbázisra szert tenni.
Amerika: elképesztő, amit művelnek, hogy hónapok óta nézik tétlenül a mészárlást. De nem biztos, hogy ez így lenne, ha nem Barack (Husszein) Obamának hívnák az elnököt. Obama kártékony tevékenységének szerencsére néhány éven belül vége. Azt nem gondolnám, hogy konkrétan és szándékosan támogatnák a terroristákat, de az tény, hogy Amerika jól elvan azzal a helyzettel, hogy az arabok egymást mészárolják, és egyáltalán nem érdekük, hogy béke legyen a Közel-Keleten, mert sem egy erős Izrael sem erős arab államok nem állnak az érdekében. Ugyanez a helyzet Oroszországgal, hiába hakniznak néha egyet a Közel-Keleten, mintha próbálnának megoldani valamilyen konfliktust. Nyugat-Európával szimplán az a gond, hogy a saját jólétén kívül semmivel nem foglalkozik. Na, meg be vannak tojva a fentebb említett okok miatt.

fehérfarkas 2014.08.16. 00:50:39

@Gosig Ratta: "De azért az olyan vallással mégse stimmel valami, ahol ennyi ember (terrorszervezetek, imámok, na és a köznép egy komoly hányada) gondolja, hogy Isten annak örül legjobban, ha lemészárolják a hitetleneket. Ilyen azért pl. a kereszténységben sehol nem található. "

Ez tényszerűen nem igaz.
Egyrészt maga az Iszlám vallás elítéli az ártatlanok, civilek gyilkolását.

Másrészt több mint 1,6 milliárd muszlim él a Földön. Ebből a szélsőségesek kb 1% Darabszámra ez soknak tűnik, az 1,6 milliárdhoz képest eltörpül. Ha ez az 1% ilyen sok bajt okoz, akkor mennyit okozna, ha igazad lenne és tényleg a vallás ezt tanítá - és akkor a 100%-uk szélsőséges lenne?

Harmedrészt a muszlim vallási vezetők, a muszlim országok vezetői, az Iszlám Konferencia (OIC), az Arab Liba mind elítélik a terrorizust és a terroristákat.
Leginkább pont a muszlim országok harcolnak a terroristák ellen, mert a terroristák áldozatainak 99%-a muszlim. És a gyilkosságaik helyszíne is 99%-ban valamelyik muszlim ország.

Számos terrorista szervezetet a nyugatiak hozták létre (az al-Kaidát a CIA a pakisztáni kiképzőbázisain a 80-as években az afgán-szovjet háború idején; de Berlinben is hoztak létre terrorista szervezetet azzal a céllal, hogy majd a Vasfüggönyön átdobják az NDK-ben okozzon káoszt, vérengzést és ezzel gyengítse az NDK kormányát; a MOSZAD egyiptomban hozott létre terroristákat; a francia titkosszolgálat pedig feket-Afrikában). Persze nem mindet ők hozták létre, de amelyek most Szíriában és Irakban évek óta mészárolnak, pusztítanak, azokat a Nyugat támogatja, hogy Assadot rezsimjét megdöntsék (ezt hívják proxy háborúnak, amikor nem közvetlenül háborúzik be egy ország, hanem általa támogatott, de tőle függetlennek tartott szervezeten keresztül, azt pénzeli, fegyverzi, látja el utánpótlással).

Afganisztánban a szovjet megszállás és háború előtt (1979) béke volt.
Irak ugyan háborúzott Iránnal, de akkor Szaddam Husszein még az USA szövetségese volt (az USA szövetséges Kuvait megszállásával lett csak ellenség belőle), és a nyugati országok látták el fegyverekkel. Egyébként pedig a hború ellenére is Irak alatta fejlődött és az országon belül békés és biztonságos volt. A 90-es években Kuvait megszállása után az USA 2x is lebombázta és nemzetközi szankciókkal súlytotta, de továbbra is belül béke és biztonság volt. Egészen 2003-ig, amikor az USA megdöntötte Szaddamot és a teljes közigazgatást, és feloszlatta az iraki hadsereget és a gárdát.
Líbia Kadhafi alatt Afrika legmagasabb életszínvonalú országa volt - egészen 2011-ig, amíg a NATO segítségével javarészt külföldi zsoldosokból álló szélsőségesek meg nem ölték Kadhafit, és megdöntötték a rezsimjét.
Szíria 2011-ig a világ egyik legbiztonságosabb országa volt, amíg javarészt külföldi szélsőségesek ki nem robbantották ezt a háborút.

Több mint 40 muszlim ország van. Évente több mint 150 millió külföldi turista megy muszlim országokba. A világ 10 leglátogatottabb városa közül 3 muszlim: Isztambul, Dubai, Kula Lumpur.
A nyugatiak többsége nem is tujda, hogy a legfejlettebb muszlim ország Malajzia (az ázsiai kistigrisek egyike), és az iszlám jogrend, a sharia is érvényben van ott.
Vagy az sem tujda sok nyugati, hogy amikor Balira megy nyaralni, ahol azt hiszi buddhista országban van, akkor valójában a világ legnépesebb muszlim országába utazott: Indonéziába. És azért érezheti magát Balin úgy mint egy buddhista országban, mert a vallási kisebbségek mind szabadon gyakorolhatják a saját vallásukat (és Bali megtartotta saját korábbi vallását a buddhizmust).
A Közel-keleten pont azért van sok keresztény egyház, köztük a katolicizmusnál is régebbiek, mert a muszlim uralom alatt nem voltak elüldözve, és a mai napig fennmaradhattak.

Éppen ezért nemcsak az Iszlám vallással ellentétes amit csinálnak a terroristák, hanem a muszlim civilizáció elmúlt 14 évszázadával is.
Ilyenfajta brutalitást és kegyetlenséget és népírtást a Közel-keleten utoljára a 13. sz-ban Dzsingisz Khán mongol hordája csinált (Európában Hitler, Kambodzsában pedig Pol Pot és a Vörös Khmerek a 20. sz-ban).

Az összes terrorszervezetet elítélem, de amit az ISIS csinál az már egy teljsen más kategória. Ezek nettó pszichopata elmeteg emberalatti véglények.
Assad azt mondta, hogy "terroristákat támogatni olyan, mint mérges kígyót melegnegtni a keblünkön, előbb-utóbb megmarja a gazdáját". Ez a Szíriában ellene harcoló mezei terrorszervezetekre igaz - de az ISIS az nem mérgeskígyó, hanem kockamedúza (Chironex fleckeri), amelynek már az érintése is halálos. És most ez "kockamedúza" lett rászabadítva a Közel-keletre.

fehérfarkas 2014.08.16. 01:16:27

@Gosig Ratta: "Az ISIS iraki előretörésének kezdetén pl. lehetett olvasni arról, hogy a meghódított területeken a szunnita többség felszabadítóként tekintett rájuk."

Ezt ugyanaz a mainstream sajtó írta, amelyik a szíriai háborút polgárháborúnak nevezi, a több mint 80 országból odament terroristákat/szélsőségeseket pedig szír ellenzéknek meg szír lázadóknak. És amely sajtó a szír háborút szektás háborúnak is nevezi: szunnita lázadók az alevita és síita kormány ellen.
Ezzel szemben a tény az, hogy így néz ki a szír konfliktus vallási megosztottsága:
Bashar Assad - alevita muszlim
Assad felesége szunnita
Assad kormányának 3/4-e szunnita
Assad hadseregének 3/4-e szunnita
Assad hadserege védi a szíriai keresztényeket
Irán - shíita muszlim
Oroszország - ortodox keresztény, ateista
Kína - ateista, buddhista (+ dinamikusan növekvő keresztény lakosság)

a másik oldal (akik a szélsőségeseket támogatják, pénzelik, fegyverzik):
USA - protestáns, római katolikus keresztény, ateista
Anglia - anglikán keresztény, ateista
Franciaország - római katolikus keresztény, ateista
Izrael - zsidó
Törökország - szunnita muszlim
Szaúd Arába és Katar - wahhabita muszlim

Elég furcsa polgárháborúnak nevezni azt, ahol mindkét oldalon nagyhatalmak avatkoznak be (katonai tanácsadókkal, fegyverekkel, pénzzel, illetve terrorista szervezetekkel).
Ráadásul júniusban volt az elnökválasztás (3 jelölt indult), és a háború ellenére a lakosság 73%-a elment szavazni (a külföldre menekültek is: pl. csak Libanonban 250 ezer szír menekült ment el szavazni a nagykövetségre), és 88%-uk Assadra szavazott.
Ha a lakosság ilyen arányba megy el szavazni és részt venni a választáson, és ilyen magas arányban szavaz az elnökre, akkor mégis milyen polgárháborúról beszélünk? Akkor nem inkább valódi háború van, amit külföldi zsoldosok és terroristák vívnak a szír nép és a szír hadsereg ellen?

Visszatérve Irakra. Moszul az északi terület legnagyobb városa. Mielőtt idén tavasszal az ISIS elfoglalta volna, éppen épülőfélben volt az Assurbanipalról elnevezett új modern könyvtár, amely az asszír műemlékeket, emlékek, írásokat gyűjtötte volna össsze. Az ISIS nemcsak a keresztényeket üldözi és írtja, nemcsak a templomokat rombolja, nemcsak a mecseteket rombolja, nemcsak az beteges nézeteit el nem fogadó muszlimokat írtja, hanem még az asszír műemlékeket is rombolja, pusztítja. Szerinted, azok, akik az új Assurbanipal könyvtárat építették, és Assurbanipalról nevezték el, azok mennyire gondolhatnak az ISIS-re felszabadítóként?

(hogy érthető legyen: a mai Irak területén volt az ókorban a Sumer civilizáció, majd annak utódai: az Asszír Birodalom északon, és Babilónia délen;
Moszul régi nevén a Bibliában is szereplő Ninive, amely az Újasszír Birodalom fővárosa volt;
Assurbanipal pedig az Újasszír Birodalom egyik uralkodója volt, és ő hozta létre a világ első modern könyvtárát, amit a mostani fogalmaink szerint is annak nevezünk: szisztematikusan rendszerezett és katalogizált könyvtárat;
nos, a helyiek erről nevezték el az új könyvtárukat, és ennek a történelmi korszaknak a műemlékeik és írásos emlékeit, valamint az asszírokról eddig megjelent könyveket, cikkeket, írásokat (vagy másolataikat) állították volna ki benne:
www.skyscrapercity.com/showthread.php?t=1533433&page=2)

Gosig Ratta 2014.08.16. 16:42:54

@fehérfarkas: Én nem azt mondtam, hogy az iszlám vallás a hitetlenek elleni erőszakra tanít, hanem röviden azt, hogy manapság sok muszlimot lehet megnyerni a dzsihádnak. És hogy ebben azért lehet valami szerepe a vallásnak, legalábbis az iszlám vallás mai tanítóinak. Valóban nem mindegy, hogy pl. Szaúd-Arábiáról van-e szó vagy Indonéziáról - kultúrája válogatja, hogy adott helyen befogadó vagy kirekesztő iszlám uralkodik-e. Ebben persze sok egyéb tényező is közrejátszik, gazdasági, politikai, kulturális, történelmi stb. Az viszont tény, hogy az arab világ és az európai muszlim közösségek tele vannak gyűlöletet hirdető vallási vezetőkkel, nem is egyet utasítottak ki az elmúlt években pl. európai országokból (legutóbb egy olasz imámot, aki a zsidók pusztulásáért imádkozott nyilvánosan). Valóban, volt az iszlámnak békésebb időszaka is, de azért nem ez az első dzsihád a történelemben, és azt sem érdemes kihagyni, hogy az iszlám szinte csak hódítás útján terjedt a történelemben.

Amiket felhozol arra vonatkozóan, hogy a muszlim országok mennyire küzdenek a terrorizmus ellen, azok mind látszat-dolgok. Az, hogy "elítélik a terrorizmust", nem jelent semmit, csak annyit, hogy az általuk terroristának nevezett ellenségeiket ítélik el, más csoportokat meg támogatnak. Kb. úgy működnek ezek a gittegyletek is (OIC, Arab Liga), mint nagytestvérük, az ENSZ, aminek a főtitkára igazságos harcnak nevezte azt, hogy Hamasz az izraeli lakosságot rakétázza hónapok (ill. évek) óta.

Egy mellékes kérdés: Dubaiba, Isztambulba azért mennek a turisták, mert ezek kis oázisok térségükben, ahol vagy hagyományosan a szekularizáltabb rétegek élnek (Isztambul), vagy direkt a turizmus érdekében alakították "nyugat-kompatibilissé" (Dubai).

Gosig Ratta 2014.08.16. 16:50:43

@fehérfarkas:
Igazad van abban, hogy a nagyhatalmaknak és titkosszolgálataiknak jelentős szerepük volt a terrorizmus térhódításában. Bár maga a terrorista szó használata igazából nem is annyira jó, nincs egy jól körülírt meghatározása, hanem nagyjából össze-vissza használják mindenféle, egymástól nagyon eltérő csoportra, sok esetben csak propaganda célokból.
Én azért a ludasokat inkább a titkosszolgálatokban keresném, mint a kormányokban, pl. az USA történetében is sokszor a CIA rángatta bábuként az elnököt (erről pl. a "Titkos háború a zsidók ellen" c. könyvben sokat lehet olvasni). Legutóbb ilyen volt az iraki háború, amivel kapcsolatban a sokat szidott Bush védelmében hadd hozzam fel, hogy valószínűleg itt is a CIA játszmája állt a háttérben, akik szándékosan félretájékoztatták az elnököt a tömegpusztító fegyvereket illetően (bár a Szíriában bevetett vegyifegyverek felvetik annak a kérdését, hogy nem Irakból mentették-e ki, még az amerikai invázió előtt). Nagyjából nekem mostanában úgy tűnik, hogy a nagyhatalmak (főként az USA és Szovjetúnió/Oroszország) régen is, most is, játszótérnek használták a Közel-Keletet, nyílt egymás elleni konfliktusok helyett ott játszották le a meccseiket.

A nagyhatalmak felelőssége tehát szerintem ebben áll főként, és akkor nem beszéltünk még az ENSZ-ről, mint a világpolitika legnagyobb sz@rkeverőjéről.

Viszont ahogy te felosztottad a világot jókra és rosszakra, terrorizmus-ellenesekre és terror-támogatókra, az borzasztó leegyszerűsítés. Izrael, mint terror-támogató már eleve baklövés, márcsak azért is, mert az elmúlt évtizedek és a jelen példája ékesen bizonyítja, milyen minimális nemzetközi érdekérvényesítő ereje van. A többiekről - mind a terror-ellenes mind a másik oldal - is badarság lenne feketét-fehéret állítani. Anglia, Franciaország pl. 1-1 régi példától eltekintve nem tudom, mivel támogatja a terroristákat, hacsak nem azzal, hogy buta, rosszul értelmezett toleranciájával megteremtette a lehetőségét annak, hogy kvázi kiképzőtáborokat hozzanak létre egyes bevándorlók a nagyvárosaikban (persze nincs mit sajnálni rajtuk, mert eleve a bevándorlás ösztönzése mögött a könnyen kizsákmányolható munkavállaló réteg létrehozásának célja állt, csak hát visszafelé sült el a fegyver, sajnos).

A másik oldalon meg olyanokat hozol fel a terrorellenes harc oldalán, akik saját lakosságuk ellen vegyifegyvert vetnek be (elég valószínű, hogy ezt Asszad erői követték el). Aztán Szaddamot se kell annyira sajnálni annak ellenére se, hogy féken tartotta a terrorcsoportokat, hiszen neki is száradt a lelkén pár népirtás. Irán atomfegyvert fejleszt, és olyan rakétákat, amelyekkel akár Európát is elérheti. Nem kétséges, hogy ha nem is szándékozik bevetni, de arra jó lesz neki, hogy zsarolja a nyugatot. A kalifátust ők is jó ötletnek tartják, csak másként, és a siíta irányzat is messiásváró hangulatban van mostanság. Egyébként hiába a mese az új "mérsékelt" iráni elnökről, ha egyszer Iránt gyakorlatilag egy vallási vezető, az Ajatollah irányítja. Oroszország erőfeszítéseit nem látom a nemzetközi terrorizmus ellen, egy BT elterjesztés nem nagy ügy szerintem. Ellenben igyekszik Európába is exportálni egy kis háborús konfliktust. Kínának a küzdelmét se látom. Nekem ez a lista ezért kicsit improvizáltnak tűnik, összegyűjtve mindazokat az országokat, akik az USA-val és Európával ellentétes érdekeket képviselnek.

Tényleg, említetted Isztambult is... na a törökök pl. mit tesznek az ISIS ellen? Pedig ha valakinek, akkor Erdoganéknak van már akkora politikai befolyásuk a térségben és stabil hatalmuk, ami segíthetné az ISIS elleni harcot... ja, hogy ehhez az ősellenség kurdokkal kellene összefogniuk szunnita testvéreik ellen?

Visszatérve az iraki keresztények üldöztetésére. A fenti tények, amit a blog, ill. egyik-másik kommentelő leírt azt mutatják, hogy a nagyhatalmaktól, az ENSZ-től, a nemzetközi közösségtől nem várhatjuk reálisan azt, hogy látszatintézkedéseken túl tesznek bármit a közel-keleti kereszténység megmentése érdekében (hasonló a helyzet, mint a holokauszt idején volt). Tehát a keresztényeknek, keresztény szervezeteknek (épeszű jogvédő szervezetekkel szövetségre lépve) kell kezdeményezniük, és határozott követeléseket kell támasztaniuk a nyugati kormányok, EU stb felé, mert a politikusok a saját mutyijaikon kívül csak azzal hajlandóak érdemben foglalkozni, ami mögött tömegek akaratát látják.

fehérfarkas 2014.08.17. 23:33:11

@Gosig Ratta:
Az Iszlámmal kapcsolatban szívesen vitázok veled. Vagy megadod az elrhetőségedet, akkor emailben, privátban tudunk erről kumminikálni, és nagyon sok olyan információt és anyagot átküldeni, amire a kommentekben nincsen lehetőség. :)

"A másik oldalon meg olyanokat hozol fel a terrorellenes harc oldalán, akik saját lakosságuk ellen vegyifegyvert vetnek be (elég valószínű, hogy ezt Asszad erői követték el). "

Nem volt egyértelmű tavaly sem. Idén júniusban pedig meg az egyértelmű, hogy nem Assad vetette be. Ezt az ENSZ vizsgálat állapította meg - de közel egy évig kellett a vizsgálat eredményére várni. Addig pedig a nyugati mádiában folyamatosan az ment, hogy Assad vetette be a saját népe ellen.

(pontosabban a vizsgálat hamar megtörtént - a vizsgálat elkezdésére kellett 9-10 hónapot várni, mert az ENSZ csak azután kezdte el vizsgálni, amiután Assad az utolsó vegyifegyverét is átadta;
a poén az egészben az, hogy Assadot azért kényszerítette az ENSZ a vegyifegyverei átadására, mert azzal vádolták, hogy a saját népe ellen vetett be vegyifevert;
vagyis, ha az ENSZ nem vár 9-10 hónapot a vizsgálat megkezdésével, akkor Szíriától nem követelhetik a vegyifegvyereinek a leadását, mert az maga az indoklása/oka válik érvénytelenné;
és jön még egy csavar: mivel a vegyifegyverek ahooz az USÁ-hoz kerültek megsemmisítésre, amely az Assad ellenes harcosokat támogatja, ott a jogos kérdés: biztos 100%-ban megsemmisültek azok az Assadtól átvett vegyifegyverek, vagy X%-uk az Assad ellen harcolók kezébe kerülhetett?)

"Irán atomfegyvert fejleszt, és olyan rakétákat, amelyekkel akár Európát is elérheti. Nem kétséges, hogy ha nem is szándékozik bevetni, de arra jó lesz neki, hogy zsarolja a nyugatot. "

Irán nem akar senkit atombombával elpusztítani. Sőt, atombombájuk sincs nekik - és az ENSZ meg a NAÜ szakemberei sem találtak erre bizonyítékot (pedig már 11 éve folyamatosan vizsgálódnak az országban és folyamatosan készítik a jelentéseket). Ráadásul nem Irán szankciózik más országokat, és nem Iránt támadták meg, és nem Irán fenyeget folyamatosan megtámadással más országokat - hanem Iránt szankciózzák folyamatosan évek óta, Iránt támadták meg, és jelenleg is Iránt fenyegetik szinte minden évben megtámadással.

Irán nukleáris programját még Pahlavi sah alatt kezdte el az ország.
(aki 1953-ban lett teljhatalmú diktátor, amikor az Ajax hadművelet keretében a CIA és az MI6 megpuccsolta a demokratikus Moszadek-kormányt:
www.nytimes.com/2000/04/16/world/secrets-history-cia-iran-special-report-plot-convulsed-iran-53-79.html
www.theguardian.com/world/2013/aug/19/cia-admits-role-1953-iranian-coup
http://en.wikipedia.org/wiki/1953_Iranian_coup_d'%C3%A9tat)
Azóta annyi történt, hogy az iraki-iráni háború után orosz segítséggel felépült Irán első atomerőműve, és több kutatóreaktor és urándúsító, valamint a világ egyik legnagyobb rákkutató intézete (ahol szintén dúsított uránt használnak). De atombombát, vagy atombomba készítésére való bizonyítékot az ENSZ és a NAÜ szakemberei 11 évnyi (2003 óta) vizsgálatai alatt nem tudott bemutatni.
Vagyis amit az USA bábdiktátorának (és az ország olajszektorát a brit és amerikai olajcégeknek elprivatizáló) Reza Pahlavi sahnak szabadott, azt a mostani vezetésnek (amelyik államosította az olajszektort, és a brit és amerikai olajvállalatoktól visszavette az olajszektort nemzeti tulajdonba) tilos, és nemzetközi szankciókkal büntetik (pontosabban csak a nyugati országok, mert Oroszország, Kína, India, Dél-Korea, Japán nem tartják be a szankciókat).
2.bp.blogspot.com/-PFHs3qhA6Hs/TwxioL65IxI/AAAAAAAAEgA/XBkeF_qAJAs/s1600/shah+of+iran+nuclear+power+plants.jpg
thewhitedsepulchre.blogspot.hu/2012/01/shah-of-iran-nuclear-good-other-iranian.html
peoplesgeography.com/2007/08/19/neocon-historical-revisionism-revisited/

1979-ben a forradalom elsöpri a sahot és rezsimjét, és Iszlám Köztársaságot vezetnek be. Valamint államosítják az olajszektort.
1 évre rá az akkoriban USA
szövetséges Szaddam Husszein Irakja megtámadja Iránt, és 8 évig háborúznak (amíg Szaddam USÁ-tól kapott vegyifegyvert is bevetett Irán ellen, addig Irán nem vetett be vegyifegyvert Irak ellen!!!). És már a háború alatt megkezdődtek az Irán elleni nemzetközi szankciók, amelyek azóta tovább szigorodtak (a szankciók legutóbbi szigorítása 2012-ben volt). Valamint majdnem minden évben az USA és Izrael részéről elhangzik, hogy Iránt meg kellene támadni. Bush elnök pedig a 2002. január 29-i kongresszusi beszédében a Gonosz tengelyének (Axis of Evil) nevezte Iránt.
Ebben a Gonosz tengelyének nevezett Iránban a keresztényeknek, zsidóknak és zoroasztróknak alanyi jogon jár a parlamenti képviselői hely, valamint a vallásukat szabadon gyakorolhatják (és míg a muszlimoknak teljesen tilos, addig a vallási kisebbségeknek rituális célokra engedélyezett az alkohol).

Emide Buda 2014.08.19. 16:08:38

@fehérfarkas: "Ebben a Gonosz tengelyének nevezett Iránban a keresztényeknek, zsidóknak és zoroasztróknak alanyi jogon jár a parlamenti képviselői hely, valamint a vallásukat szabadon gyakorolhatják"
Sajnos nem gyakorolhatják: kozbenjaro.blog.hu/2013/10/07/siraz_foglyai_irani_keresztenyek_sinylodnek_a_leghirhedtebb_bortonben
kozbenjaro.blog.hu/2013/01/29/igehirdetesert_8_kemeny_bortonev_iranban
A posztok nagyobbik része az iszlám országokban elkövetett keresztényüldözésről szól. Az iszlám a klasszikus emberi szabadságjogokat nem ismeri el,a vallásszabadság fogalmával egyszerűen nem is tud mit kezdeni, van ahol a Biblia birtoklása bűncselekmény,(kozbenjaro.blog.hu/2011/11/17/maldiv_szgetek_a_biblia_kitiltva_a_tropusi_paradicsonbol) szigorúan tilos Jézus Krisztusról bizonyságot tenni, stb. Pedig a legalapvetőbb emberi jog éppen az Isten keresésének szabadsága.
És a nők elnyomásáról és alávetettségéről még nem is beszéltünk.
Mivel a vallás kultúraformáló erő, ezért az iszlám államok többsége nem szabadság párti. Természetesen törekedni kell a békés egymás mellett élésre, ahol lehet, de illúzióink ne legyenek.
Ami az iszlám országokba látogató európai turistákat illeti, a nagyobb részt szekularizált, vallástalan tömeget nem zavarja az iszlám, főleg ha magas szinten ki van szolgálva. De próbáljon valakinek arról beszélni, hogy Jézus Krisztus Isten fia, azonnal egy cellában találja magát.Vagy próbáljon meg egy muszlim egy iszlám országban keresztény hitre térni.
kozbenjaro.blog.hu/2014/05/28/a_siralomhazban_szulte_meg_kislanyat_a_halalra_itelt_kereszteny_no_szudanban
Ellenben az európai országokban , É-Amerikában ők szabadon gyakorolhatják vallásukat (jól is van ez így!), terjeszthetik a Koránt, növekedhetnek, stb.
De nem látom a kölcsönösséget, hogy ugyanezt megengednék ők is az ő országaikban más hitűeknek.

fehérfarkas 2014.08.19. 23:03:58

@Emide Buda:

A Maldív-szigeteken valóban csak az Iszlám a hivatalos vallás, minden más tiltva van.
Ez Ázsia legkisebb országa, mindössze 400 ezer lakossal, ráadásul apró szigetekből áll.
Ebben a parányi országban több mint 50 ezer vendégmunkás dolgozik (főleg Indiából, Pakisztánból, Bangladesből és Sri Lankáról). És az 1980-as években India 3x avatkozott be a Maldív-szigetek belügyébe katonailag és puccsokkal, és 1988-ban meg egy Tamil terrorista (a tamil nép Sri Lanka hindu vallású őslakosai) csoport próbált meg puccsot végrehajtani, és a repülőteret sikerült is elfoglalniuk (irónikus, hogy most meg India védte meg a Maldív-szigeteket és üzte ki a tamil szélsőségeseket).
Ezekhez jön hozzá, hogy a 400 ezres lakosságú szigeteket 500 ezernél több külföldi turista látogatja.
Én nem értek egyet azzal, hogy a Maldív-szigetek ennyire beszigorította a vallási dolgot - de politikailag érthető, hogy félnek attól, hogy a törpe lakosságuk vallását így próbálják megvédeni az áttérítéstől. Ezért más vallásokat a bevándorló munkások és a külföldi turisták csak saját lakáskon/szállodai szobájukon belül gyakorolhatják.
Mondom, nem értek egyet ezzel, de kicsi vagy törpe országoknál előfordul, hogy valamijüket (vallás, etnikai arányok, kulturális hagyomány, stb) szigorú törvényekkel védik.
Ott van pl. a Bhutan, ahol a lakosság 70%-a Vajrayana (Mahayana) Buddhista, 30% pedig hindu. Elvileg vallásszabadság van, de a keresztény kisebbség csak saját lakásában gyakorolhatja a hitét, és idén letartóztattak néhány keresztényt a kereszténység térítése vádjával (törvényileg tilos a buddhista és a hindu lakosságot más vallásra áttéríteni).

Iránban mint írtam a keresztényeknek alanyi jogon jár a parlamenti mandátum. Ugyanakkor tilos a hittérítés. Aki ezt megszegi, az a törvény ellen vét.
Egyébként a hittérítési tilalom azt is jelenti, hogy a jelenlegi keresztényeket sem lehet áttéríteni más vallásra. Iránban az örmény keresztény egyház a legnagyobb, és az örmény kersztényeket sem lehet áttéríteni mondjuk római katolikusra, vagy zoroasztrókat sem protestáns keresztényre, vagy a zsidókat zoroasztróra. És ez a muszlimokra is vonatkozik: a síitákat is tilos a szunnita irányzatra áttéríteni. És az új egyházak meg szekták alapítása is ugyanúgy tilos mint a hittérítés. (pl. aki örmény keresztény vagy zoroasztro, annak örmény keresztényként vagy zoroasztroként kell élnie, és nem cserélheti le a vallását egy másikra)
És van még egy dolog ami tilos: nem lehet Bibliát importálni Iránba - csak az ott működő hivatalosan elismert egyházak által terjesztett Bibliát lehet olvasni az országban.
Az iráni keresztények száma a 79-es forradalom uáni években és az iraki-iráni háború idején lecsökkent, de a 90-es évektől kezdve újra növekszik.
Szerintem ezek teljesen értelmetlen szabályok, mert semmi nem veszélyezteti Iránban a muszlimokat. De az örmény és az asszír keresztényeket sem (a 2 legnagyobb egyház Iránban).
A tömeges áttérítéseket a gyarmatosítók és a magukkal vitt misszionáriusok végezték. A gyarmatbirodalmak összeomlása nem kell attól félni, hogy bárki tömegesen térítene át, és változtatná meg az adott ország vallási arányait. Sőt, már csak azért sem kell ettől félni, mert a volt gyarmatbirodalmakban jelenleg az ateisták száma nő drasztikusan, és a kereszténység pedig szorul vissza.
Vagyis azon muszlim országok, amelyek más vallások terjesztésétől féltik magukat, azok egy nem létező dologtól félnek. Mert nem a kereszténység terjedésétől kell félniük, hanem az ateizmusétól.

Ott van Törökország, Jordánia vagy Egyiptom, ahol nincsenek szogorú törvényi tiltások, mégsem történnek ott tömeges hittérítések. De miért is lennének? Hiszen az egykori európai gyarmatbirodalmak már felbomlottak, és a mai Európában pedig a kereszténység szorul vissza, és az ateisták száma növekszik.
A börtönökkel kapcsolatban meg: Iránban a bolti tolvajoknak sincsenek jogai a börtönökben.

Szudán meg úgy amblokk fekete-Afrika már más tészta. Ott vallásoktól függetlenül olyan pre-Iszlám, és pre-keresztény szokások is életben vannak, amik itt Európában horrornak számítanának (pl. Nigériában a falvakban a mai napig csirkevérből jósolnak, és a házak fela teli van csirkevérrel, mert ott vágják el a csirkék nyakát, és kifröccsenő vér irányából, és falrafestett formájából jósolnak - pedig az ilyen babonákat az iszlám és a kereszténység egyaránt tiltja;
de tudok ennél durvább sztorikat is;
tehát fekete-Afrikában az iszlám és a kereszténység sokszor csak egy hivatalos elnevezés, de a valóságban a mai napig tovább élnek a pogány, törzsi animista vallások hagyományai, szokásai).

Emide Buda 2014.08.21. 12:56:37

@fehérfarkas: Köszönöm a kimerítő választ. Csak egy megjegyzés: nem szeretem az "áttéríteni" kifejezést, mert véleményem szerint az ember alapvető, elidegeníthetetlen joga, hogy válasszon, milyen módon követi, (vagy nem követi )Istent, vagy lép kapcsolatba a természetfeletttivel. Ahol ezt az állam nem teszi lehetővé, ott diktatúra van.

fehérfarkas 2014.08.24. 01:47:13

@Emide Buda:
Szívesen. :)

A vallás nemcsak spirituális, hanem kulturális dolog is.
A Közel-keleten az európai gyarmatosítókkal együtt mentek az egyházi misszionáriusok is: a franciákkal főleg a római katolikus egyházé, az angolokkal meg az anglikán egyházé.
Átformálni nem sikerült a Közel-keletet, hiszen nemcsak a muszlimok, de az ottani keleti keresztény egyházak sem nézték ezt jó szemmel - és a hívek között sem talált túl nagy fogadtatásra.
(a Fülöp-szigeteken már elég szép eredményt elértek a portugálok - de nekik pár száz évvel tovább sikerült ott maradniuk, mint a briteknek és a franciáknak a Közel-keleten)
Én mondjuk nem értek egyet azzal, hogy 2014-ben tiltani kelljen - hiszen fölöslegesnek tartom, értelmetlennek. De ettől még vannak országok, amelyben a politikusok így gondolják.
Mondjuk Ázsiában a neoprotestáns szekták gomba módra terjednek - és mondjuk ez ellen ez védelmet nyújt. De másik oldalról meg az is hozzátartozik, hogy a neoprotestáns szekták ott terjednek rapid módon, ahol a kereszténység még friss dolog (a gyarmatosítók terjesztették el) és nincs évezredes társadalmi bázisa valamely egyházaknak. Ezzel szemben a Közel-keleten a kereszténység régebbi mint itt Európában, és pl. Iránban az örmény és asszír keresztény egyházak régebbiek mint a mi római katolikusunk. És, ahogy a 14 évszázadnyi muszlim uralom alatt fennmaradtak, úgy a neopotestáns szekták terjedése sem veszélyezteti őket. Ez szintén arra érv, hogy néhány országban olyantól félnek, amitől nincs is mit félni.

Ja, és még valami: a Közel-keleten a vallás nem választás, hanem beleszületés kérdése: a családi, társadalmi, közösségi létet ez meghatározza. Ez magának a közösségnek is az összetartó ereje és az identitásképző ereje is egyben. És ott az áttérés egyben a régi közösséggel való szakítást is jelenti.
Libanonban mindegyik vallásra a saját törvényei vonatkoznak az öröklés, házasság, vállás ügyében. És ez nemcsak muszlim-keresztény-zsidó viszonylatot érint, hanem a keresztényen belül is más törvények vannak érvényben, attól függően, hogy valaki maronita, görög ortodox, görög katolikus vagy egyéb keresztény vallású.
Nálunk ez Európában nehezen érthető, mert nálunk a vallási törvények nem érvényesek, és az egyházak nem gyakorolhatják a saját vallási törvényeiket. A Közel-kelet több országában viszont gyakorolhatják - bizonyos mértékig (pl. a fent említett ptk ügyekben mint a házasság, válás, öröklés; míg a btk ügyekben a központi állami van érvényben;
nemcsak Libanonban, de Iránban sem szól bele az állam a keresztény, zsidó és zoroasztó vallásúak ezen szabályaiba;
de Izraelben is ugyanígy van - ezért van az, hogy sok izraeli zsidó, ha nem zsidót akar elvenni, akkor Cipruson házasodik meg;
ez egy kiskapu, ami az aliyázások miatt van nyitva, mert sok aliyázó vegyes családból származik).

Pestabácsi 2014.08.25. 14:08:46

@fehérfarkas: A legdinamikusabban növekvő neoprotestáns (pünkösdi-karizmatikus) irányzatot leszektázni nagy bátorságra,és (hogy mondjam finoman)- ismerethiányra vall ezen a területen. Pedig a történelmi felekezetek és a közel-keleti história terén enciklopédikus tudásról tettél tanúbizonyságot. 600-650 millió hívőt leszektázni nem korrekt dolog.Érdemes lenne tanulmányozni a neoprotestáns mozgalmak történetét, alapvetéseit, mielőtt sértő kijelentésekre ragadtatod magad velük kapcsolatban. (A személyes érintettségemet félretettem.)

fehérfarkas 2014.08.25. 21:28:33

@Pestabácsi:

Én csak azért szektázom le, mert a katolikus ismerőseim annak nevezik. Én meg az ő kifejezésüket használtam.

fehérfarkas 2014.08.25. 23:30:09

@Pestabácsi:

Nem sértésnek szántam. Mea Culpa.

Pestabácsi 2014.08.26. 14:51:01

@fehérfarkas: Oké, akkor csak a szokásos kat.nagyképűség köszönt vissza. (Nem kell mindent átvenni.)

fehérfarkas 2014.10.01. 14:48:50

Indonéziától Szaud Arábián és Iránon át Egyiptomig muszlim politaikai és vallási vezetők ítélték el az IS/ISIS-t, és valódi muszlimok helyett terroristáknak minősítik őket.
Most Indonéziától Egyiptomon át Nigériáig (valamint a nyugati országoban élő muszlim vallási vezetők is) több 120 muszlim vallási vezető nyílt levelet írt az IS/ISIS ellen.
lettertobaghdadi.com/index.php
index.hu/kulfold/2014/09/25/120_muszlim_vallastudos_kelt_ki_az_iszlam_allam_ellen/
www.reuters.com/article/2014/09/25/us-syria-crisis-islam-scholars-idUSKCN0HK23120140925
www.huffingtonpost.com/2014/09/24/muslim-scholars-islamic-state_n_5878038.html

"The 126 signatories are all Sunni men from across the Muslim world, from Indonesia to Morocco and from other countries such as the United States, Britain, France and Belgium. Including Shi'ite or women signatories could have discredited the appeal in the eyes of the hardline Islamists it addresses.
Amongst those who signed were the current and former grand muftis of Egypt, Shawqi Allam and Ali Gomaa, former Bosnian grand mufti Mustafa Ceric, the Nigerian Sultan of Sokoto Muhammad Sa'ad Abubakar and Din Syamsuddin, head of the large Muhammadiyah organization in Indonesia.
Eight scholars from Cairo's Al-Azhar University, the highest seat of Sunni learning, also put their names to the document."

"Here is the executive summary of their letter:
1. It is forbidden in Islam to issue fatwas without all the necessary learning requirements. Even then fatwas must follow Islamic legal theory as defined in the Classical texts. It is also forbidden to cite a portion of a verse from the Qur’an—or part of a verse—to derive a ruling without looking at everything that the Qur’an and Hadith teach related to that matter. In other words, there are strict subjective and objective prerequisites for fatwas, and one cannot ‘cherry-pick’ Qur’anic verses for legal arguments without considering the entire Qur’an and Hadith.
2. It is forbidden in Islam to issue legal rulings about anything without mastery of the Arabic language.
3. It is forbidden in Islam to oversimplify Shari’ah matters and ignore established Islamic sciences.
4. It is permissible in Islam [for scholars] to differ on any matter, except those fundamentals of religion that all Muslims must know.
5. It is forbidden in Islam to ignore the reality of contemporary times when deriving legal rulings.
6. It is forbidden in Islam to kill the innocent.
7. It is forbidden in Islam to kill emissaries, ambassadors, and diplomats; hence it is forbidden to kill journalists and aid workers.
8. Jihad in Islam is defensive war. It is not permissible without the right cause, the right purpose and without the right rules of conduct.
9. It is forbidden in Islam to declare people non-Muslim unless he (or she) openly declares disbelief.
10. It is forbidden in Islam to harm or mistreat—in any way—Christians or any ‘People of the Scripture’.
11. It is obligatory to consider Yazidis as People of the Scripture.
12. The re-introduction of slavery is forbidden in Islam. It was abolished by universal consensus.
13. It is forbidden in Islam to force people to convert.
14. It is forbidden in Islam to deny women their rights.
15. It is forbidden in Islam to deny children their rights.
16. It is forbidden in Islam to enact legal punishments (hudud) without following the correct
procedures that ensure justice and mercy.
17. It is forbidden in Islam to torture people.
18. It is forbidden in Islam to disfigure the dead.
19. It is forbidden in Islam to attribute evil acts to God.
20. It is forbidden in Islam to destroy the graves and shrines of Prophets and Companions.
21. Armed insurrection is forbidden in Islam for any reason other than clear disbelief by the ruler and not allowing people to pray.
22. It is forbidden in Islam to declare a caliphate without consensus from all Muslims.
23. Loyalty to one’s nation is permissible in Islam.
24. After the death of the Prophet, Islam does not require anyone to emigrate anywhere."

De nemcsak muszlim politikusok és vallási vezetők ítélik el az IS/ISIS-t, és határolódnak el tőle, és nyilvánítják terrorista szervezetnek, hanem a mezei átlagemberek is, akik létrehozták a Not in my Name szervezetet és oldalt az IS/ISIS ellen.
És mi számol be erről? Egy keresztény oldal:
www.christiantoday.com/article/not.in.my.name.how.muslims.are.responding.to.isis/40990.htm

Emide Buda 2014.10.02. 14:20:31

Derék dolog! Az NN mozgalomról én olvastam azért pár helyen , 444.hu/2014/09/22/nem-az-en-nevemben-vilagszerte-tiltakoznak-muszlimok-az-is-ellen/ és a tévékben is beszámoltak róla.

fehérfarkas 2014.10.16. 22:42:12

@Kőtőkálmán:
Nehezen hiszem el, hogy ez lenne az igazi indok. Főleg, hogy Ghoncheh Ghavami egy iráni származású brit állampolgár, aki Londonban végzett jogi egyetemet. Iránban maradt családtagjait ment meglátogatni, és akkor ment arra az ominózus kézilabda meccsre.
Hivatalos vádemelés még nem történt ellene, és úgy tartják fogva. Hivatalosan a kézilabdameccs nézése miatt nincsen megvádolva. És az is gyanús az ügyben, hogy nem sima bűnözőket fogva tartó börtönok egyikébe vitték, hanem abba, amelyikben a politikai foglyokat tartják.
Ráadásul hiába brit állampolgár, az iráni hatóságok azt nem ismerik el, és iráni állampolgárként kezelik, mert Irán nem ismer el kettős állampolgárságot.

Irán nem demokrácia, így a hatalmat csak bizonyos mértékig lehet kritizálni. A hatalommal szembeni propagandát nem tűrik a hatóságok.
Azt nem tudom pontosan mi történt, és a társait miért engedték szabadon, őt meg miért tarják még mindig fogva. Ráadásul a politikai foglyok börtönében. De ennek nem a valláshoz, hanem a politikához van köze. A politika pedig mocskos dolog.

"...A 25 éves iráni-angol nőt azzal is vádolják, hogy a fennálló hatalom ellen fejtett ki propagandát.

...Az iráni hatóságok később tagadták, hogy a meccsnézés miatt tartóztatták volna le Ghavamit.

Ghavamival együtt még vagy egy tucat nő próbált bemenni a meccsre, mindannyiukat letartóztatták, de később Ghavamival együtt távozhattak a rendőrségről. Egy nappal később, amikor Ghavami visszament a holmijáért, újra letartóztatták, és ezután vitték abba a börtönbe, ahol a politikai foglyokat és az újságírókat szokták zárni."
sportgeza.hu/sport/2014/10/16/bortonbe_kerult_az_irani_no_mert_ferfi_roplabda_meccset_mert_nezni/

"Miss Ghavami is of dual nationality, as her mother, Susan Moshtaghian, 49, was born in London and grew up in the UK. She later moved to Iran where she met and married her surgeon husband, Houshang Ghavami, 64.
Miss Ghavami was a law student at London’s SOAS university. She was back in Iran seeing her family and volunteering with a charity to help street children read and write, when she was detained...

...“There are still no formal charges against her and it’s the not knowing which is so hard; the hopelessness. It can break you.”...

...The infamous Evin prison, in North Tehran, known for detaining political prisoners and journalists, is one of the “most intimidating places” in the country according to Mr Ghavami....

...A spokesman from the Foreign Office said that British diplomats had raised Ms Ghavami’s plight with the Iranian authorities, adding: “We have raised our concerns with the Iranian government and asked for more information about her welfare and the charges against her.”"
www.telegraph.co.uk/women/womens-life/11102122/80-days-in-prison-for-watching-volleyball-Why-isnt-Foreign-Office-helping-my-British-Iranian-sister.html
De van sok más cikk is a neten, ami erről szól.

fehérfarkas 2014.10.16. 23:15:10

@Emide Buda:
Közben a 126 muszlim vallási vezető leveléről a nyugati lapok többsége beszámol és publicisztikákat is ír - a magyar nyelvű médiában pedig 1-2 kivetellel még mínuszos hírnek is alig említették
(nyugati: New York Times, The Guardian, Indepentedt, Washington Post, Huffington Post, Economist, Reuters, Daily Star, The Week, Business Insider, International Business Times, stb...
ázsiai: Asia News, Channel News Asia, Eurasia Review, RT, stb...
muszlim országbeli: Almanar, Alhurra, Alrai, Aladala, Alqalah News, Watan, Ammon News, Erem News, Maraya News, Annahda, stb..
keresztény: Christian Post, Christian Today, Catholic Register, oikoumene.org, stb...)

www.youtube.com/watch?v=s6tN2BAt378#t=150
Published on Oct 9, 2014
Hundreds of Muslim leaders across the world have come together to publish "An Open Letter to Baghdadi" categorically denouncing everything ISIS is doing in the name of Islam. ISIS' actions do not represent Islam or Muslims. The letter can be found here: lettertobaghdadi.com

"Saudi clerics declare Isis terrorism a 'heinous crime' under sharia law

...Saudi Arabia's senior clerical leadership has issued a new fatwa, or legal ruling, declaring terrorism a "heinous crime" under sharia law – part of an intensifying campaign by the conservative kingdom to undermine the legitimacy of Islamic State (Isis) insurgents in Iraq and Syria and to discourage support for the extremists.

"Terrorism is contrary to the purposes of the great religion of Islam, which came as a mercy to the world … and to ensure the system of worldly coexistence," said the 21-strong council of senior scholars, according to the Saudi Press Agency. "Terrorism has nothing to do with Islam, which is innocent of this deviant ideology … [terrorism] is nothing more than corruption and criminality rejected by Islamic sharia law and common sense."

...Diplomats said King Abdullah had been urging the council – the country's loyal religious establishment – to move faster to condemn terrorism and blunt the appeal of Isis after pledges by Saudi Arabia and nine other Arab states at a Jeddah conference last week with the US secretary of state, John Kerry."
www.theguardian.com/world/2014/sep/17/saudi-clerics-fatwa-declares-terrorism-heinous-crime-sharia-law

"Islamic scholar urges support for king’s call against terrorism

A renowned Islamic scholar has extended his full support to the call of Custodian of the Two Holy Mosques King Abdullah to crush terrorism using every means possible.
“Neither Islam nor any other religion supports killing or disrupting peace and stability among nations,” said Sheikh Abubakar Ahmed, general-secretary of the All India Sunni Jamiyyathul Ulama, during a recent press conference in Makkah.

...“The word ‘Islam’ itself means peace. This is why not a single member of our community supports extremism,” he said.
The recent statement made by the scholar condemning notorious Islamic State (IS) atrocities in Iraq and Syria was welcomed humanitarian groups and conveyed by world media."
www.arabnews.com/saudi-arabia/news/644001

Itt pedig a World Council of Churches főtitkára üdvözli a muszlim vallási vezetők ISIS-t elítélő nyílt levelét:

"WCC general secretary welcomes Muslim scholars’ letter

30 September 2014

The World Council of Churches (WCC) general secretary Rev. Dr Olav Fykse Tveit has welcomed publication of an open letter by a group of 126 Muslim scholars to Abu Bakr Al-Baghdadi, leader of the self-proclaimed “Islamic State” (IS) and his followers.

The letter, issued on 24 September, condemns actions of the IS from an Islamic religious perspective.

“The meticulous, detailed and scholarly rebuttal of the claims of the IS to represent authentic Islam offered by this letter will be an important resource for Muslim leaders who seek to enable people of all religions to live together with dignity, respecting our common humanity.”

“I am especially concerned at present for the safety and flourishing of Christian communities in the Middle East, as well as in other continents. This document is a significant contribution to how we together as people and leaders from our faith perspective and address threats to our one humanity,” Tveit said.

“We look forward to continuing to collaborate with our key Muslim friends and partners, a number of whom are signatories of this letter, to work together with them for peace and justice throughout the Middle East and in other parts of the world,” Tveit concluded."
www.oikoumene.org/en/press-centre/news/wcc-general-secretary-welcomes-muslim-scholars2019-letter

fehérfarkas 2014.10.16. 23:33:39

@Emide Buda:

Nagyon helyes, hogy egyre több helyen mutatja be ezt a média, hogy a muszlimok is mennyire elítélik az ISIS-t.
Ez már csak azért is fontos, mert az ISIS a sztereótípiákkal ellentétben nem a mecsetekben szerzi a harcosait, hanem az interneten, azon belül is a social mediaban profi progagandával. Média propaganda ellen csakis médiabeli ellenpropagandával lehet sikeresen harcolni.
Ezt a "harcot" ugyanis nemcsak fegyverekkel vívják, hanem szavakkal is (mint tudjuk, a szó a legveszélyesebb fegyver).
Az ISIS hazug propagandáit le kell leplezni, rá kell mutatni a hazugságaikra, és el kell terjeszteni az igazságot, hogy minél több emberhez eljusson, és akkor annál kisebb az esély arra, hogy az ISIS-hez külföldről csatlakozzanak. Ezzel az ISIS utánpótlása jelentősen lecsökkenthető.
süti beállítások módosítása