Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Brutális templomrombolás Kínában

2014. május 13. - Emide Buda

A hívők demonstrációja ellenére lebontottak egy keresztény templomot Kínában

 

Lebontottak egy keresztény templomot Kínában, amelyet korábban hívők százai „őrző demonstrációjukkal” próbáltak megvédeni.

A kelet-kínai Vencsou városának Szancsiang-templomát a hatóságok hétfő éjjel rombolták le, arra hivatkozva, hogy a protestáns templomban illegálisan épített szerkezetek és toldások is helyet kaptak, amire az építtetőknek nem adtak engedélyt. A templomot nemrég adták át, az a hívők adományaiból, 30 millió jüanból (1,1 milliárd forint) mintegy hat éven át épült, az adományozók szerint a helyi önkormányzat engedélyével.

A rombolás ellen hívők százas csoportokban ülősztrájk, virrasztás és gyertyagyújtás formájában tüntettek április eleje óta. Korábban arról lehetett hallani, hogy megegyezés született a felek közt, amelynek értelmében a templom központi része megtartható. Vencsout a keresztény vallás legnagyobb kínai központjaként, „a Kelet Jeruzsálemeként” is szokás emlegetni, becslések szerint a város hétmilliós lakosságának mintegy 15 százaléka hívő.

A South China Morning Post című lap egy korábbi cikke szerint a vencsoui templomrombolás egy nagyobb, Csöcsiang tartomány más részeire is kiterjedő akció része: Tajsun, Vencseng és Rujan falvak templomai szintén lebontási határozatot kaptak. Csöcsiang tartomány vezetése a helyi újságban cáfolta a vádakat, mondván, az akció az illegálisan létesült építmények elleni kampány része, annak semmi köze a hívőkhöz.

Az ország egész területén egy 2010-es, nem hivatalos felmérés szerint 33 millióra tehető a keresztények száma: 30 millióan protestánsok, 3 millióan katolikusok.

 

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/377526_a_hivok_demonstracioja_ellenere_lebontottak_egykína gyüli.jpgkína ilyen lett.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr306158866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.