Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Még mindig phenjani börtönben sínylődik az amerikai misszonárius

2014. február 10. - Emide Buda

bae.jpg

A 45 éves Kenneth Bae misszionáriust 2012 óta tartják fogva, amikor egy turistacsoportot kísért Észak-Koreába. Az ország legfelsőbb bírósága később 15 év kényszermunkára ítélte az észak-koreai állammal szembeni állítólagos felforgatásért. A hivatalos érvelés szerint a férfi idegenforgalmi tevékenység leple alatt csoportokat hozott létre, hogy megbuktassa a phenjani kormányt.

Washington tavaly augusztusban már akart egy amerikai diplomatát küldeni a távol-keleti országba, hogy közbenjárjon Bae szabadon engedéséért, Phenjan azonban később meghiúsította az utazást.

Észak-Korea néhány hete szabadon engedett egy idős amerikai férfit, akit korábban az 1950-1953-as koreai háborúban állítólag elkövetett bűneiért vetettek néhány hétre börtönbe. Phenjan 2009 óta legkevesebb hét amerikai állampolgárt vett őrizetbe, őket végül kiutasították vagy prominens személyek közbenjárására – például Bill Clinton vagy Jimmy Carter korábbi amerikai elnökök látogatása után – elengedtek.

MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr205808029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.