Az Open Doors nemzetközi keresztény szervezet a napokban ismertette Üldözés a világon című éves kutatását, amely egy komplex szempontrendszer szerint (magánélet, család, társadalom, civil és egyházi szerveződés) országonként monitorozza a keresztényüldözés mértékét. Egy százas skálán elnyerhető pontszám alapján a szervezet évről évre kiállítja a keresztények számára biztosított vallásszabadság terén legrosszabbul teljesítő ötven ország listáját.

A jelentésből kiderült, hogy a keresztény vértanúk száma tavalyhoz képest erősen megnőtt: 2123 sajtó által dokumentált esetben az áldozatokat kifejezetten keresztény hitük miatt gyilkolták meg. 2012-ben jóval kevesebb, 1201 hasonló eset történt. Ez az adat ugyanakkor erősen alábecsült, az Open Doors – saját hálózatain keresztül – többszörös számról tud. Például a Közép-afrikai Köztársaságban 7 dokumentált gyilkosság vált ismertté, miközben a szervezet munkatársai csak a lelkészek között 13 áldozatról tudnak. Ugyanez igaz több ország esetében.

A vallásszabadságot értékelő 30 részszempont összesített pontszáma is 3019-re nőtt a tavalyi 2683-as értékhez képest. A listába került 50 országból 30-nak a pontszáma átlagban 11 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, míg négy ország esetében volt tapasztalható javulás. Tehát összességében romlott a keresztények vallásszabadsága a világon: továbbra is  ők alkotják a föld legüldözöttebb vallási csoportját.  

A jelentés szerint az 50 országból 36 esetében a keresztények üldözésében a radikális iszlám a legmarkánsabb tényező. Földrajzilag pedig Afrika került a fókuszba: a listán 18 afrikai országot találunk, a száheli övezet körül (például a második helyre előrelépett Szomália, vagy a listára idén először felkerült Közép-afrikai Köztársaság, továbbá Szudán, Eritrea, Líbia, Nigéria). Ebben a térségben minden ötödik keresztény és minden hetedik muszlim „egymáshoz veszélyes közelségben él”.  2013-ban a dokumentált esetek alapján Afrikában volt a legtöbb keresztény vértanú.

A „szégyenlista” első helyezettje immár 12 éve változatlanul Észak-Korea, ahol a szervezet szerint 50 ezer és 75 ezer között van a munkatáborokban raboskodó keresztények száma. A listavezető után 14 olyan ország következik, ahol az iszlám a hivatalos államvallás, vagy kvázi annak tekinthető.

Több évnyi relatív csökkenés után Kína újra tartja a 2012-es helyét (37.).  A kínai keresztények három csoportba sorolják a kínai egyházakat. A „pirosak” a hivatalos egyházak, amelyek teljes mértékben alávetik hitéletüket az állami kontrollnak. A „fekete” egyházak teljes mértékben felszívódnak az illegalitásban, és kegyetlen üldözésnek teszik ki magukat. A „szürke” egyházak pedig egyfajta megtűrt állapotban vannak, amit annak köszönhetnek, hogy az állam szemében társadalmilag hasznosnak minősülnek: például pusztító árvizek idején segítették a bajbajutottakat, vagy a nagyvárosokban sokat tesznek a züllött ifjúság érdekében. Az állammal való kapcsolatuk azonban esetenként ellentmondásos: vezetőik körében elterjedt az úgynevezett „teázgatás” szokása, amikor egy hivatalos meghívás keretében beszámolnak saját és gyülekezetük tevékenységéről. Kína muszlim és buddhista tartományaiban (Tibet) is élnek keresztények, de ezekben a térségekben nagyon feszült a légkör, semmilyen társadalmi mozgástér nincs, a keresztényeket még mindig kőkeményen üldözik. A kínai példától felbátorodva a szomszédos kommunista országok (Vietnam és Laosz) is kemény kézzel bánnak a keresztényekkel.

Gyilkos toplista

Támogassa ön is!

Amikor a mai totalitárius államokra gondolunk, elsősorban a marxista-leninista ideológia alapján álló rendszerek jutnak az eszünkbe. Elemzők ugyanakkor rámutattak: Szomáliában a kereszténység ellen folytatott harc szintén totális jelleget ölt, mégpedig vallási alapon. A kereszténység bármilyen megnyilvánulását (akár a humanitárius munkát is) halállal büntetik, a muszlim hit elhagyásával gyanúsított embereket azonnal kivégzik, legyen szó a „mérsékeltebb” kormányerőkről vagy az ország több tartománya felett uralkodó al-Shabaab iszlamista csoportokról. A kutatás szerint a vallásszabadság totális hiánya szempontjából Szomália lassan Észak-Koreához hasonlít, mindkét országban egyfajta gondolatrendőrség telepszik a társadalomra.

A listán előretörtek az úgynevezett „bukott államok” (angolul: failed state – diplomáciai fogalom; arra utal, hogy az adott állam már nem rendelkezik erőszakmonopóliummal, részben vagy egészben elveszítette a saját területe feletti ellenőrzést, illetve képtelen biztosítani a lakosság számára a legalapvetőbb szolgáltatásokat). Az első tíz államból hat bukott államnak minősül: Szomália (2.), Szíria (3.), Irak (4.), Afganisztán (5.), Pakisztán (8.) és Jemen (10.). 

Tavaly is kerültek az első ötven közé olyan országok, amelyekről eddig kevésbé lehetett feltételezni a keresztényüldözést (Mali, Tanzánia, Kenya). Az idei év „meglepetése” a Közép-afrikai Köztársaság, amely szintén új szereplő a listán.  A többségében keresztény országban a Csádból, Szudánból és Maliból érkezett iszlamista milíciák márciusban kerültek hatalomra, és a még zajló francia katonai beavatkozásig korlátlan terrort gyakoroltak a nem muszlim lakosságra. A keresztény áldozatok nem „kolaterális” (mellékes) veszteségnek számítottak, hanem egy tudatos kereszténymentesítési stratégiának estek áldozatul. Ahogyan ezt  Michel Varton, az Open Doors strasbourgi irodavezetője hangsúlyozta az elemzésüket bemutató sajtótájékoztatón: „ahogyan a milíciák megérkeztek a legapróbb faluba, városkába, az első kérdésük mindenhol az volt, hogy hol van itt a lelkész, hol van itt keresztény gyülekezeti ház?”

Ázsiában a keresztény kisebbség a hindu-buddhista többséggel vagy államvallással rendelkező államokban kerülhet bajba. A keresztények helyzete Indiában (28.)  nagyon ingadozó, nehéz általánosítani. 80 százalékuk „dalit”, vagyis a legalacsonyabb kaszt tagjai, ezért nem lehet pontosan megállapítani, hogy a mindennapi megaláztatások, jogfosztások, erőszakos cselekmények társadalmi státuszuk vagy keresztény mivoltuk miatt érik-e őket. Ahol a radikális hindu párt, a BJP (Bharatiya Janata Party) helyi szinten hatalomra került – azaz India 28 tartományából 7-ben –, hatósági eszközökkel is zajlik a keresztényüldözés. Az elmúlt egy évben gyülekezeti házakat, keresztény otthonokat romboltak le, sőt vélt vagy valós hittérítési tevékenységük miatt több keresztényt megvertek vagy akár meggyilkoltak – büntetlenül. 

Az Open Doors elemzéseiben soha nem olvasható a „népirtás” kifejezés, mivel a szervezet mindig a tényeket állítja a középpontba, és távol tartja magát azoknak a politikai értelmezésétől. (A népirtás és a népirtás megelőzése pontosan meghatározott fogalmak a nemzetközi jogban, és elsősorban politikai fogalmak.) A szervezet 2013-ban viszont mégis olyan irányba mozdult el, hogy ha nem is használják ezeket a fogalmakat, a cél mégiscsak a vallási alapú népirtások megelőzése. Tavaly júniusban a szervezet egy átfogó tanulmányt készített a szíriai keresztényekről („vulnerability report”), amelynek célja, hogy különösen veszélyeztetett kisebbségként („vulnerable group”) ismertessék el a szíriai keresztényeket. Közvetett módon a különösen veszélyeztetett kisebbség fogalma valahol kapcsolódik a népirtás megelőzéséhez: az ENSZ Genocídium-egyezmény értelmében az aláíró államok kötelesek mindent megtenni a fenyegetett kisebbség megmentéséért, hogy megelőzhető legyen az esetleges népirtás – ehhez az első lépés a különös fenyegetettség elismertetése.

A következő lépés egy nemzetközi elektronikus aláírásgyűjtés volt: a petíció csaknem 400 ezer aláírója (Magyarországról körülbelül 5 ezer) azt kívánta elérni, hogy a szíriai válság rendezése során a nagyhatalmak figyelembe vegyék a keresztények helyzetét. Más szóval: ne fogadjanak el olyan békerendezést, amelynek során kereszténymentessé válik Szíria, vagy Irakhoz hasonlóan a keresztény lakosság nagy része kénytelen végleg elhagyni az országot. Vagyis az aláírásgyűjtés – amely december elején az ENSZ Biztonsági Tanács tagjai elé lett terjesztve – egyértelműen egy esetleges népirtás megelőzését szolgálja.

A népirtás megelőzését célzó törekvések csak akkor érnek célba, ha sikerül politikai színtérre vinni a kérdést. Ez Franciaországban már megtörtént: novemberben alakult egy széles civil platform „Veszélyben a keleti keresztények” néven. A platform célja, hogy „Európa erősen álljon ki a kisebbségek védelme mellett, különösen a keleti keresztények védelmére”. Az Open Doors franciaországi vezetőjeként Michel Varton is jelentős részt vállalt a civil platform létrehozásában. A Le Monde elemzése szerint a keleti keresztények kérdése olyan témává nőtte ki magát a belpolitikában, amely képes a cél érdekében együttműködésre késztetni baloldaliakat (akik kisebbségpártiak) és jobboldaliakat (akik a konzervatív keresztény értékeket féltik). Ennek az összefogásnak történelmi hagyományai is vannak: az örmény népirtást 1916–17-ben ugyan nem sikerült megakadályozni, de Franciaország a baloldaltól a jobboldalig terjedő spontán koalíció nyomására korlátlanul biztosított menedéket minden üldözött örmény számára.

Nicolas Sarkozy köztársasági elnökként 2007-ben olyan külügyminisztert választott Bernard Kouchner személyében, aki egy civil szervezet vezetőjeként (az Orvosok Határok Nélkül) évek óta kampányolt Dél-Szudán állam létrehozása érdekében, hogy véget lehessen vetni a szudáni kormány által folytatott keresztények elleni népirtásnak. A törekvést sokan támogatták a bal- és a jobboldalon is – Dél-Szudán pedig 2011-ben nemzetközileg elismert állammá vált.

A mostani francia kormány katonai beavatkozása a Közép-afrikai Köztársaságban szintén széles bal- és jobboldali támogatottsággal rendelkezik a nemzetgyűlésben. Ebben az ügyben az Open Doors sem maradt tétlen. Sajtótájékoztatójukon Michel Varton megemlítette, hogy októberben munkatársaival együtt a Közép-afrikai Köztársaságba utazott, hogy dokumentálják a keresztényeket ért jogsértéseket, és az erőszakhullám keresztényellenes mivoltát. „Közép-afrikai barátaink már akkor felhívták a figyelmünket a népirtás veszélyére, ezért megszerveztünk egy találkozót a helyi egyházak vezetői számára, akikkel október 17-én aláírtuk a Bangui Nyilatkozatot” – mondta az irodavezető. Ez a nyilatkozat sorsdöntő volt: az addig teljes mértékben közömbös nemzetközi közvéleménynél megfordult a kocka, és akkor került először komolyan szóba egy külső katonai beavatkozás szükségessége. Tulajdonképpen Michel Varton és munkatársai csak azt a látást követték, amit a szervezet alapítójától, András testvértől kaptak: ott akartak lenni, ahol a keresztények szenvednek a hitükért (Virágzó rózsák a sivatagban. Hetek, 2013. február 1.). Valószínűleg nem szerepelt az eredeti tervükben, hogy szerepük lehet egy esetleges népirtás megelőzésében.

http://hetek.hu/hit_es_ertekek/201401/otven_orszag_ahol_eletveszelyes_keresztenynek_lenni