A kereszt ára - Egy iráni lelkész drámai vallomása

Azon a héten, amikor a zsidóság a sávuót, a keresztény világ pedig a pünkösd ünnepét tartja, Szaúd-Arábiában a bíróság hat év börtönre és 300 korbácsütésre ítélt egy libanoni keresztényt. A férfi bűne az volt, hogy a hitéről beszélt egy szaúdi nőnek, aki az iszlám helyett a kereszténységet választotta. A nő csak úgy kerülte el az iszlámból való kitérőkre automatikusan kirótt lefejezést, hogy elmenekült Szaúd-Arábiából. A világ másik legszélső­ségesebb vallási diktatúrájában, Iránban is az életüket kockáztatják a keresztény lelkészek azért, hogy prédikálhassanak. Egy pásztor, aki megnyitotta a gyülekezetét a muzulmánok előtt, a Hetek tudósítójának elmondta történetét, hogyan torolták meg rajta és családján a hit hirdetését.

„Jézus, aki Mária fia, az igazság és felebaráti szeretet, a zsarnokság elleni küzdelem zászlóvivője. Szerencsére ma, amikor a kétségbeesés növekszik, a remény is felragyog. Remény egy boldogabb jövőben, valódi békében, az embereket szerető, jólelkű vezetők megjelenésében – remény mindabban, amit a Mindenható megígért. Hisszük, hogy Jézus vissza fog jönni, együtt az iszlám egyik tisztelt gyermekével, hogy a világot szeretetbe, testvériségbe és igazságba vezesse. Minden kereszténynek vagy az ábrahámi vallások valamelyikét gyakorló hívőnek felelőssége, hogy előkészítse az utat ezen isteni ígéretek beteljesedéséhez.”

Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő fenti szavai egy időben hangzottak el a teheráni legfelsőbb bíróság által 2010 novemberében Juszuf Nadarkhani keresztény pásztor ügyében kihirdetett halálos ítélettel. A lelkészt többször módosított vádpontok és ítéletek után végül nemzetellenes tevékenységben találták bűnösnek. A ha­lálbüntetéstől megmenekült, de összesen három évet töltött az iráni rezsim legszigorúbb börtönében.

A teheráni kormány politikája azóta sem változott: 2011-ben hat év börtönre ítélték Behnam Irani pásztort, egy évvel később pedig ugyanilyen ítélettel sújtották ben Farshid Fathi gyülekezetvezetőt. Iranit „nemzetellenes tevékenységekkel” vádolták (keresztény hitről prédikált), míg Fathit „vallásos propagandával” (perzsa nyelvű Bibliákat terjesztett).

Juszuf Nadarkhani lelkész családjával. Kongóban is gyűjtöttek a kiszabadí­tására.

Saeed Abedini ítéletét január végén hirdették ki: nyolc év letöltendő büntetés a hírhedt Evin börtönben, ahol jelenleg magánzárkában tartják fogva. A vádpontok közt keresztény házi gyülekezeteket segítő tevékenysége, valamint az általa létesített árvaházban az iszlám vallás tanításának elutasítása is szerepelt. A muzulmán családból áttért keresztény pásztort a börtönben többször megverték és megkínozták, azt követelve tőle, hogy tagadja meg a hitét. Felesége a CNN-nek adott interjúban elmondta, hogy attól tart, férje megrendült egészségi állapotában nem éli túl a megpróbáltatásokat.  „Nem tudhatjuk, beszélhetünk-e még valaha is vele. Minden nap egy halálos ítélet” – mondta.

Az emberi jogi szervezeteknek köszönhetően az iráni keresztények üldözésére külföldön is felfigyeltek. A névvel ismertté vált esetek mellett számos prédikátort és lelkészt idéztek bíróság elé, vagy éppen börtönöztek be tárgyalás nélkül Iránban. Többen közülük rejtélyes körülmények között meghaltak. Számos iráni keresztény kényszerült elhagyni az országot, és még otthonuktól távol is létkérdés számukra, hogy személyazonosságuk rejtve maradjon. Teherán egyik közelmúltban betiltott közösségének vezetője is – aki az iráni hatóságok elől menekült el az országból – ezzel a feltétellel mondta el történetét a Heteknek.

„Noha Irán az ötvenes években az elsők között lépett a demokrácia útjára, a társadalomban megrendült a Nyugat iránti bizalom, és 1979-ben vallási alapon álló diktatúra került hatalomra. Az addig szabadon működő keresztény felekezeteket egyre szigorúbb rendeletekkel szabályozták, csak azoknak maradt legális a tevékenysége, amelyek minden tekintetben hajlandóak voltak kiszolgálni a hatalom elvárásait. A keresztény csoportok tagjainak, amilyen a miénk is volt, kötelező lett a tagsági kártya, amelynek a másolatát el kellett juttatni a rendőrséghez. Istentiszteletet kizárólag a jóváhagyott időpontban lehetett tartani, és megkövetelték, hogy minden új tagról jelentést adjunk.

Ha valaki muzulmán háttérből tért át, az fokozottan célpontja lett a zaklatásoknak, ezért a keresztények igyekeztek kisebb, házi közösségekben gyakorolni a hitüket, mert így rejtve maradhattak a nyilvánosság elől. Egy ideig működhet a titkolózás a barátok, munkatársak, tanárok előtt, de előbb-utóbb valaki úgyis rákérdez, hogy miért nem böjtölsz ramadánkor, miért nem jársz mecsetbe... Ráadásul minden hivatalos irat – iskolai felvételi, útlevél, banki adatlap – kitöltésekor találkozunk azzal a kérdéssel: mi a vallása? Ha feltüntetjük az igazat, magunkat és családunkat is véget nem érő zaklatásoknak tesszük ki. A keresztényüldözés amúgy is felerősödött az utóbbi években: előfordult, hogy hitgyakorlatuk miatt még szoptatós anyákat is börtönre ítéltek.

Az elsődleges célpontok az új megtérők, és azok, akik házi gyülekezeteket tartanak fenn. Az iráni hivatalnokok úgy vélik, hogy az ilyen közösségek nem szakrális célokat szolgálnak, hanem iszlámellenes elveket terjesztenek. Azt híresztelik, hogy az ilyen csoportokat nyugati cionisták finanszírozzák, hogy a fiatal irániakat eltérítsék hitüktől. A közvélemény úgy tudja, hogy Európában mindenki keresztény, így azok az emberek, akiket a televízióban látunk, a részeges, házasságtörő, kihívóan öltöző, erkölcstelen viseletű emberek, nos, azok a keresztények.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201305/a_kereszt_ara_egy_irani_lelkesz_dramai_vallomasa