Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Iszlám brutalitás Pakisztánban

2013. március 11. - Emide Buda

Durva pogrom folyik a keresztények ellen

 

Otthonokat gyújtott fel és üzleteket fosztott ki a dühös csőcselék.

Több, mint 100 keresztény otthonát gyújtották fel és sok tucat boltot fosztottak ki azok a pakisztáni muzulmánok március 9-én, szombaton, akik egy huszonéves keresztény letartóztatása mitatt dühödtek fel, tudósít a CNN. Sawah Masih, egy keresztény fiatalember állítólag Mohamed prófétát becsmérelte március 8. este. A vád szerint két muzulmán ismerősének az asztaltársaságában tette italozás közben. Masih tagadja, de az ország törvényei szerint a rendőrségnek már a vád nyomán is lehetősége nyílt, hogy letartóztassák.

A csőcselék a vádlott kiadását követelte, amit a rendőrség megtagadott, ezután támadtak a keresztény kisebbség otthonaira és üzleteire. A keresztények elmenekültek a környékről.

Amennyiben bebizonyosodik a vád, Masihot akár halára is ítélhetik annak az 1986-os törvénynek az értelmében, amely az istenkáromlást főbenjáró bűnként kezeli. Emberjogi szervezetek már a törvény meghozásától kezdve tiltakoznak, azt kifogásolva, hogy a törvény éppenhogy nem védi a kisebbségeket és egymás hitének tiszteletben tartását, inkább könnyen kiforgatható. Az elmúlt 26 éve alatt 1400 istenkáromlási ügyben indítottak nyomozást, és ugyan csak 15-ben mondtak ki halálos ítéletet, 50 vádlott meg sem élte a tárgyalását, mivel idő előtt megölték.

Asif Ali Zardari elnök szombati beszédében „szerencsételennek” nevezte az esetet, és hozzátette, hogy a vandalizmus árt az ország megítélésének.

http://hvg.hu/vilag/20130310_Durva_pogrom_folyik_a_keresztenyek_ellen

http://www.booker.hu/konyv/akikre_nem_volt_melto_e_vilag_hetek_konyvek/

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr365127191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása