Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Nigéria. Mikor lesz már vége a gyilkolásnak?

2012. augusztus 08. - Emide Buda

 

2012.08.07. 17:56

Keresztény gyülekezetet támadtak a terroristák Nigériában – 15 halott

A hírt Jacob Edi Kogi kormányzójának szóvivője is megerősítette – közölte az AFP hírügynökség.

Eddig nem egyértelmű, kik a támadók, ugyanakkor a Boko Haram iszlamista terrorcsoport számos hasonló támadást hajtott már végre templomok, gyülekezeti házak és más keresztény célpontok ellen Nigériában.

Will Ross, a BBC nigériai tudósítója szerint azonban a lövöldözésre a Boko Haram eddigi működési területénél jóval délebbre került sor. Gabriel Oloruniomi alezredes, Kogi állam katonai főparancsnoka az AP hírügynökségnek elmondta: a halálos áldozatok között van az Okene közelében fekvő Otite város Mélyebb Bibliai Élet Gyülekezetének pásztora is.

A Boko Haram terrorcsoport iszlamista törvénykezést akar bevezetni Nigériában, melynek déli részeit főleg keresztények és animisták lakják.

http://atv.hu/cikk/20120807_kereszteny_gyulekezetet_tamadtak_a_terroristak_nigeriaban_15_halott

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr874701283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.