Európa-szerte növekvő intoleranciát és diszkriminációt tapasztalnak a keresztények, miközben Brüsszel egyre erélyesebben hirdeti ez egyenlő bánásmódot – derül ki egy napokban nyilvánosságra hozott jelentésből. A beszámoló szerkesztőjét, Veronika Gudrun Kugler német keresztény jogvédőt a Hetek kérdezte.

 

Miért érezték szükségét annak, hogy ez a jelentés megszülessen?

– 15 éve kísérem figyelemmel a politikát és a kereszténységről szóló kérdéseket. Hamar világossá vált számomra, hogy az intolerancia mellett állami és jogi korlátozás is fennáll a kereszténységgel szemben, emiatt külső segítséggel létrehoztunk egy információs adatbázist, és elkezdtük vizsgálni, hogy milyen formában jelentkeznek ezek a dolgok, milyen gyakran, és hogy hol is van pontosan a probléma, hogy megfelelően tudjunk reagálni ezekre.

Nem tudunk sajnos mindenről beszámolni, de azt meg tudjuk tenni, hogy kimondjuk, hogy egy területen probléma van. Több mint 620 különálló esetet vizsgáltunk. Az esetek mintegy harmada jogi kérdés, kétharmada pedig társadalmi probléma.

A kirekesztés elleni törvények védenék a keresztényeket, ha a jogalkalmazó helyesen értelmezné őket, vagy eleve a jogszabállyal van probléma?

– Mindkét eset lehetséges. A különböző országokban különféle törvények léteznek,
és vannak kormányzati rendeletek is, ezek nagyon eltérnek egymástól. Több példát is tudnék említeni, például Angliában több utcai prédikátort letartóztattak gyűlöletbeszéd gyanújával, mert azt hirdették nyilvánosan, hogy meg kell térni.

Több esetben is megállapította a bíróság, hogy a rendőrség a törvényt túlságosan szigorúan értelmezte és alkalmazta. Ebben az esetben a törvény a gyanúsított védelmében is alkalmazható volt. Franciaországban viszont igen nagy probléma alakult ki az orvostanhallgatók körül, akiknek a szabályozás nem teszi lehetővé, hogy lediplomázzanak anélkül, hogy abortuszt végeznének. Spanyolországban az állami szabályozás kötelezi az orvosokat, akik nem hajlandók abortuszt végezni, hogy az ezt igénylő pácienseknek más orvosokat ajánljanak, akik hajlandók erre. Ez is alapvetően ütközik a kereszténység alapelveivel.

Skóciából két szülésznő esete jutott el hozzánk, akiket a bíróság tiltakozásuk ellenére arra kötelezett, hogy vegyék át egy olyan kórházi osztály felügyeletét, ahol abortuszt végeznek.
Amikor a lelkiismereti szabadság korlátozása bekerül a törvényi szabályozásba, érvényes lesz a felekezetek által üzemeltetett kórházakra is, amelyek olyan beavatkozásokat kell, hogy elvégezzenek, amit keresztényként nem tehetnének.

Németország és Ausztria nem támogatja a melegeket is védő Európai Unió egyenlő bánásmód irányelvét, miközben több német politikus is nyíltan vállalja homoszexualitását. Mi a magyarázata ennek az ellentmondásnak?

– A direktíva a magánéleti kérdésekbe is erősen bele kíván avatkozni, ám ezeket
Németországban a keresztény kormánypártok (CDU és CSU), Ausztriában pedig a kormány nagyon erősen védi. Angela Merkelt a német vállalkozások is arra kérték, hogy ne támogassa a direktívát, mivel az el tudná lehetetleníteni a normális munkavégzést, hiszen nem választhatnák meg szabadon, hogy kit alkalmaznak, vagy kiknek nyújtanak szolgáltatást. Egy egyszerű példa: ha egy fényképész visszautasítja, hogy egy meleg párról készítsen esküvői képeket, perelhetővé válna.

Mit gondol, a keresztények miért nem olyan aktívak, mint a kisebbségi lobbik, holott többségként nagyobb erőt tudnának kifejteni?

- Úgy gondolom, hogy az elmúlt ötven évben az európai keresztények túlságosan visszavonultak a nyilvánosságtól, és sikerült meggyőzniük magukat arról, hogy a vallás egy személyes dolog. Egy zsidó jogtudós azt mondta nem olyan régen, hogy az osztrák keresztények gettóba zárták magukat. A gettó falait a keresztények belülről is építették, mert úgy gondolták, hogy így talán biztonságban lesznek, ehelyett élve temették el magukat.

Úgy gondolom, hogy egy új generációra van szükség a kereszténységen belül, akik azt mondják, hogy a kereszténység nem ódivatú, hanem igenis nagyon pozitív hatással van a társadalomra, mert védi az emberi méltóságot. Mindenki számára biztosítani kell a vallásszabadságot és a toleranciát a máshogy gondolkodók irányában, és ezt ki kell vinni a nagy nyilvánosság elé, hogy részt vegyünk a véleményformálásban.

Egy új generáció kell, amely arról van meggyőződve, hogy a vallás nem magánügy. Közülünk is nagyon sokan elhitték, hogy a vallás túl gyenge, de ez hamis felfogás. A társadalom végleg meg fog romlani, ha mi misztériumként kezeljük a tudást, a szentséget, amit kaptunk. Erre mindenkinek szüksége van, és ezt ki szabad mondani! Ez nem szégyen.

Mit gondol, milyen lehet Európa jövője, ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig?
Teljesen szekulárissá és liberálissá fog válni a keresztény fundamentumok ellenére?

– Mindenki érzi, hogy az emberi méltóságot sokkal inkább védelmezni kellene, mert túlságosan tágak már a határok. Ha az európai keresztények bátrabbak lennének a nyilvános vitákban, ha a politikában és a közéletben magas pozíciókat céloznának meg, és valóban aktívan ki is használnák ezeket a lehetőségeket, akkor úgy gondolom, hogy hosszú távon nagyobb változást lehetne létrehozni. El kell érnünk, hogy a vallási kérdéseket pozitívan kezeljék, mert a hit és a vallás az egyes társadalmi egységekre pozitív hatással van.

Különbözik azonban egymástól az egyéni és a közösségi szintű befogadás. Ha a kereszténység társadalmi elfogadása erősödne, akkor nem lehetne többé azt mondani, hogy az olasz iskolákból el kell távolítani a kereszteket, ugyanis ez az identitásuk, a történelmük szerves része. A munkáltató sem mondhatná, hogy valaki nem viselheti a keresztet a munkahelyén, és nem veszítené el az a nővér az állását, aki együtt imádkozik egy haldokló beteggel. Úgy gondolom, hogy erősebb társadalmi fellépéssel talán még meg lehet valósítani Európában ezt a hozzáállást.