Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Merényletek karácsonyra. Véres iszlám robbantások Nigériában

2011. december 26. - Emide Buda

Bombák a karácsonyt ünneplő nigériai hívőkre

Hatalmas robbanás rázott meg három nigériai keresztény templomot, miközben hívők éppen karácsonyi misén vettek részt. Összesen öt merényletről, legkevesebb 32 halottról szólnak a híradások. Tavaly az ünnep alatt összehangolt támadást hajtottak végre a katolikusok ellen.

undefined

A tetőt is letépte, a Krisztus-szobrot megrongálta a robbanás
Reuters - Afolabi Sotunde

Az első robbanás egy madallai katolikus templom mellett következett be - mondta a nigériai katasztrófavédelem a CNN-nek. A második robbanás egy keresztény-karizmatikus templomot rázott meg Jos városában, ahogy erről egy helyszínen tartózkodó újságíró beszámolt.

Az első jelentések után pár órával egyre biztosabbá vált: terrortámadás érte az ország keresztény közösségét épp egyik legfontosabb vallási ünnepükön idején. Összesen öt bomba robbant, ebből három temlpomoknál. Detonálhatott volna több robbanószerkezet is: Josban kettőt a kivezényelt biztonságiaknak kellett hatástalanítaniuk, miután átfésülték a terepet.

A helyi hatóságok nem adtak ki azonnal információt a halottak és sérültek számáról, a főváros közeli első robbanásnak azonban 27 halottja van - jelentette magyar idő szerint élben az amerikai hírtelevízió. Kora délután összesen már legalább 32 halottról beszéltek a nemzetközi sajtóban.

undefined
A madallai Szent Teréz katolikus templom előtt biztonsági szalag próbálja távol tartani a bámészkodókat Nigériában
Reuters - Afolabi Sotunde

A helys.zínen azonnal merényletrre gyanakodtak, és a felelőst is ismerni vélték. A Boko Haram szekta valamivel később magára is vállalta a láthatóan koordinált támadások elkövetését. Az iszlamista szekta már a múltban is számos keresztények és „nem elég hű" muzulmánok elleni véres támadást követett el. Az AP hírügynökség szerint a Boko Haram idén 465 gyilkosságot követett el a robbantásokig. A 2002-ben alapított iszlamista szervezet fellegvára Jobe és Kaduna tartományban van. Múlt héten a rendőri erők rajtaütést hajtottak végre a Boko Haram egyik búvóhelye ellen: a fegyveres összetűzésben összesen 60 ember vesztette életét.

A Vatikán azonnal elítélte az erőszakot. A karácsonyi merényletek ismét „a vak és abszurd gyűlölet kegyetlenségéről tesznek tanúbizonyságot, amely nem becsüli az emberi életet" - mondta Federico Lombardi pápai szóvivő Rómában. A merénylők szerinte nem akartak mást, mint további gyűlöletet szítani.

Egy évvel ezelőtt Jos városában öt templomot ért bombatámadás a karácsonyi mise alatt. Jos a muzulmán északi területek és a déli keresztény régió közötti határvonalon fekszik, jegyzi meg a CNN. Nigériában él a világ hatodik legnépesebb keresztény közössége, mivel a Krisztus-követők száma 80,5 millió a 2010-es adat szerint. Az ország 51 százaléka keresztény.

http://nol.hu/kulfold/nigeriaban_robbanas_tortent_ket_kereszteny_templom_mellett

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr843496401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.