Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Imádkozni tilos! Legalábbis az EasyJet járatain.

2016. március 03. - Emide Buda

Leszállítottak egy brit férfit a repülőről, mert imádkozásról csetelt

Egy keresztény brit férfit leszállítottak a repülőgépről, mert attól tartottak, hogy terrorista. Furcsán hangzik? Talán kevésbé lepődnek meg, ha úgy írjuk, hogy egy fekete, a társaival imádkozásról csetelő férfit leszállítottak a repülőgépről, mert attól tartottak, hogy terrorista.

index.jpg

A 40 éves, nigériai születésű Laolu Opebiyi Lutonban várt egy EasyJet-járat indulására a gép fedélzetén, és épp egy közös imádkozást szervezett Whatsappon a barátaival, amikor a biztonsági emberek odaléptek hozzá, és megkérték, hogy hagyja el velük a gépet. Mint kiderült, egy ismeretlen utastárs meglátta, hogy a fekete férfi imádkozásról írogat a telefonján, ezért értesítette a személyzetet. A helyzetet súlyosbította, hogy a csoportos beszélgetésnek az "ISI men" nevet adták, ami ugyan csak egy bibliai idézet rövidítése, de a gyanakvó utastárs valószínűleg összetévesztette az Iszlám Államot jelölő ISIS-szel.

A történet elsőre akár viccesnek is tűnhet, de jobban belegondolva inkább ijesztő, mert mutatja, milyen paranoiás és ellenséges hangulatot teremtett az utóbbi hónapok terroristafenyegetése Európában. Opebiyi nemhogy nem iszlamista terrorista, de még csak nem is muszlim vallású, hanem keresztény, és egy keresztény imakör szervezéséért szállították le a gépről.

A férfi érthetően ki is akadt, hogy az ismeretlen utas két perc alatt ráküldte a biztonságiakat, és mint mondta, még ha muszlim is lenne, akkor se tűrné ezt a bánásmódot.

Ha továbbra is átadjuk magunkat ennek az irracionális félelemnek, azt kell hogy mondjam, a terroristák elérték a céljukat

– mondta az eset után, amely egyébként nem ért véget a leszállítás után. Először az őrök elkérték a telefonját és a jelszavát, aztán kérdezgették, hogy biztosan nem is tervez-e áttérni a muszlim vallásra, végül mikor megbizonyosodtak, hogy valóban ártalmatlan – a táskájában tartott Biblia megvizsgálása után –, a pilóta nem volt hajlandó visszaengedni a gépre. Három órát várt a következő járatra, de közben egy másik utas, aki félelmében leszállt a gépről, észrevette, és követelte, hogy ne engedjék fel arra a gépre se.

easy.jpg

Ráadásul Opebiyit  hazafelé nem engedte át az elektronikus kapu, és egy bevándorlási ügyintézővel kellett beszélnie, hogy hazatérhessen. Ezért most attól fél, hogy terrorizmusügyi figyelőlistára került, mert fekete és imádkozni akart.

http://index.hu/kulfold/2016/03/03/leszallitottak_egy_brit_ferfit_a_repulorol_mert_imadkozasrol_csetelt/

Man removed from UK flight over 'prayer' message on phone

Laolu Opebiyi says fellow passenger on EasyJet plane at Luton saw his conversation on ‘ISI men’ WhatsApp group and reported him

An easyJet plane at Luton airport
An easyJet plane at Luton airport. Photograph: ATM/Barcroft Media

A British man was removed from a plane by armed police at Luton airport after a fellow passenger read a message on his mobile phone about “prayer” and reported him as a security threat.

Laolu Opebiyi, 40, from London, said he was forced to hand over his phone and supply his password in order to establish his innocence after he tried to arrange a conference call prayer with friends using WhatsApp.

A detective subsequently questioned and cleared Opebiyi but the pilot refused to allow him back on to the easyJet flight to Amsterdam last Thursday and he was forced to wait more than three hours for the next scheduled departure.

The Nigerian-born Christian believes the passenger next to him assumed he was a Muslim and jumped to the conclusion that he may be a terrorist.

“That guy doesn’t know me and within two minutes he’s judging me,” he told the Guardian. “Even if I was a Muslim, it was pretty unfair the way I was treated. I don’t think anyone, irrespective of their religion should be treated in such a way.

“If we keep on giving into this kind of bigotry and irrational fear, I dare say that the terrorists will have achieved their aim.”

Opebiyi, a business analyst, said that as they awaited the plane’s 6.45am departure, his fellow passenger asked him: “What do you mean by ‘prayer’?” Taken aback that he had been reading over his shoulder, Opebiyi explained that he was arranging to pray with friends.

About two minutes later, the male passenger went to the front of the plane and began a conversation with the cabin crew, Opebiyi said. The man was taken to the door of the cockpit and returned 15 minutes later, telling Opebiyi that he was getting off the plane because he felt unwell. A few minutes later, two armed officers entered the plane. They asked Opebiyi for his phone and told him to remove his belongings and accompany them off the plane and into the terminal building.

Advertisement

Friss topikok

Címkék

2013 (1) Abedini (1) afrika (2) Afrika (1) ajka (1) aknavető (1) AKP (1) al-nusra (1) al-shabab (3) amerika (5) anglia (1) Anglia (3) Ansharut Daulah (1) antikrisztus (1) apácák (3) arab (2) arámi (1) Argentína (2) Asia Bibi (1) asszad (1) asszír (1) ateizmus (2) atrocitás (1) autóbomba (1) Bagdad (1) bántalmazás (1) barbie (1) baseball ütő (1) BBC (1) betiltott (1) bevándorló (1) biblia (1) Biblia (1) blaszfémia (3) Boko Haram (19) börtön (11) borzalom (1) Brunei (1) brutális (2) bűnbak (1) Burundi (1) butaság (1) Chávez (1) Colosseum (1) damaszkusz (1) dánia (1) debrecen (1) diktatúra (3) diszkrimináció (1) doors (1) dzsihád (2) dzsizja (1) egyház (2) Egyiptom (13) éjszaka (1) elégetés (1) ellenzék (1) elnyomás (1) élve (1) élve elégetés (1) Eritrea (1) erőszak (1) esküvő (1) Észak-Korea (2) Észak-korea (2) etióp (1) Európa (1) FARC (1) fatva (1) fegyveresek (1) felbújtás (1) felkelők (1) félsziget (1) feministák (1) film (1) Földalatti (1) Franciaország (1) Fülöp-szigetek (1) gyerekek (1) gyerekrablás (1) gyermekkínzás (1) gyilkosság (10) gyilkosságok (9) gyújtogatás (5) halálos ítélet (1) hamasz (1) hinduk (2) hit (1) horror (1) iliá (1) illegális (1) Imádkozás (1) India (1) india (6) Indonézia (2) intolerancia (1) Irak (10) Irán (5) irán (4) ISIS (4) iskola (1) iszlám (19) Iszlám állam (5) Iszlám Állam (19) isztambul (1) Iványi (1) jézus (1) jobbik (4) Jobbik (1) kádár (1) kamerun (3) Kanada (1) karácsony (2) Kaskumbajev (1) kasura (1) kaszabolás (1) Kazahsztán (1) kazahsztán (1) kenya (6) kereszt (1) keresztény (2) keresztények (6) keresztényellenes (1) kereszténygyalázás (1) kereszténység (3) keresztényüldözés (37) Kereszterefeszítés (1) késelés (2) kevin smith (1) kína (5) Kína (3) kínzás (4) király (1) Kirgizisztán (1) kiűzetés (1) kivégzés (7) Kolostor (1) Kolumbia (1) konferencia (3) Kongó (1) könyv (1) koptok (10) Közel-kelet (6) közép-afrika (3) kreacionizmus (1) lanka (1) lefejezés (8) lelkész (5) lelőtték (3) Lengyel (1) libanon (1) Líbia (2) LMP (1) London (1) magyar (1) Magyarország (5) malajzia (1) maldív szigetek (1) marokkó (1) maronita (1) mártír (1) mártírok (3) Média (1) megszégyenítés (1) megvakítás (1) melegterror (2) merénylet (7) merénylő (1) Meriam (3) mesterlövész (1) mészárlás (14) Miatyánk (1) migránsok (1) misszinonáriusok (1) Moszul (1) Murszi (1) muszlim (1) muzulmán (1) Nagy-Britannia (2) nairobi (1) Németország (2) nepál (1) népirtás (2) Niger (2) Nigéria (20) nigéria (8) Ninive (1) Noé bárkája (1) Norvégia (2) oktatás (1) öngyilkos (5) open (1) open doors (1) Open doors (1) Örményország (1) Oroszország (1) összefoglaló (1) óvodások (1) pakisztán (3) Pakisztán (9) palesztinok (1) Pap (1) pápa (1) Pápa (3) pat (1) Phenjan (1) polgárháború (1) posztszovjet (1) pszihiátria (1) radikális (1) real madrid (1) rendek (1) robbantás (4) robertson (1) rombolás (2) Sangh Parivar (1) saria (3) sarija (1) segélyszervezet (1) segítők (1) seleka (2) sötétség (1) sri (1) starsbourg nyaklánc kereszt (1) Svájc (1) Svédország (3) Szent Katalin (1) szingaléz (1) Szíria (5) szíria (4) szólásszabadság (1) szomália (1) Szomália (1) szovjet (1) szudán (2) Szudán (5) Tadzsikisztán (1) Tálibok (1) tamil (1) Teherán (1) temlpom (2) templom (4) templomgyalázás (2) templomrombolás (3) terror (5) testvériség (1) tömeggyilkosságok (2) törökök (4) Törökország (3) totális (1) türkmenisztán (1) TV (1) uganda (1) újnácik (1) üldözés (10) üldözöttek (1) vallási (2) vallásszabadság (3) Venezuela (1) vérengzés (1) vérfürdő (1) vértanúk (2) Vietnám (2) világ (1) vízbefojtás (1) vona gábor (1) zaklatás (2) Címkefelhő

Angoltanulás

superkvartett.jpg