Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Bontásra ítélték II. János Pál pápa szobrát Franciaországban

2015. május 25. - Emide Buda

A II. János Pál pápa tiszteletére közterületen emelt emlékmű lebontására szólított fel egy francia kisvárost a bíróság, amely szerint az alkotás ellentétes az állam és az egyház szétválasztásáról rendelkező törvénnyel – tájékoztat az MTI.


Az északnyugat-franciaországi Ploërmelben található emlékmű „elhelyezésénél és méreteinél fogva feltűnő jellegű, és mint ilyen, ellentétes a francia köztársaság világi jellegét előíró alkotmánnyal, valamint az egyház és az állam kettéválasztásáról rendelkező 1905. évi törvénnyel” – indokolta döntését a rennes-i közigazgatási bíróság.

„Az ítéletből következően az emlékművet el kell távolítani a jelenlegi helyéről” – közölte a bíróság, amely hat hónapot adott a városnak a döntés végrehajtásához.

Az emlékmű – Zurab Cereteli grúz származású orosz képzőművész alkotása – egyfolytában viták középpontjában áll, amióta felállították a Szent II. János Pál térre átnevezett téren.

Az igazságszolgáltatás már 2010 januárjában törvénytelennek talált egy, a megyei önkormányzat által az emlékmű felállításához nyújtott 4500 eurós támogatást. Az emlékmű bírálói azt kifogásolták, hogy közpénzből finanszírozták a szobor talapzatát, amelyen II. János Pál híres mondata – „Ne féljetek!” – olvasható, valamint sokallták az avatási ünnepség 30 ezer eurós költségét.

Fotó: Le Télégramme

Magyar Kurír

http://www.magyarkurir.hu/hirek/ii-janos-pal-papa-emlekmuvenek-lebontasara-szolitottak-fel-egy-franci

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr127462182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.05.25. 18:33:49

Keresztényüldözés... és mi van azokkal, akiket ti ú.n. keresztények üldöztök a hülyeségeitekkel (pl. vasárnapi zárva tartás), zaklattok (hozzánk rendszeresen becsenget pár félhülye vénasszony valami újsággal) stb.???
Szegény kis üldözöttek rögtön megsajnállak benneteket.

Emide Buda 2015.05.26. 10:18:59

@pythonozok: Köszönöm, hogy megtisztelsz azzal, hogy figyelemmel kíséred a blogot.Nézzél meg még néhány posztot, és változni fog a véleményed.Pl. ezt:kozbenjaro.blog.hu/2015/05/06/tobb_mint_ezer_keresztenyt_meszarolhattak_le_az_angolai_hatosagok
Szerintem sajnálni fogod őket. És ebből a fajta horrorból rengeteg van.Tudom, hogy szerinted sem egyenértékű ez azzal a " zaklatással" amit néhány idős Jehova tanúja aktivistától kellet "elszenvedned". A vasárnapi zárva tartás nettó hülyeség, ne keverd össze a kereszténységet a Semlyén Zsolttal.

fehérfarkas 2015.05.26. 18:17:31

II. János Pál pápa szobrát ledönteni hülyeség. Még az ateisták is elismerhetnék a történelmi szerepét, ahogy a Nyugotot megpróbálta kinyitni a Kelet felé. Ahogy hídat és békét próbált tenni Nyugat és Kelet között. Ahogy a keresztények és muszlimok közti megbékélés egyik jelképévé vált.
Miközben a politika a területekért és olajért már a gyarmati időszakban elkezdődött (lásd pl. Kuvait elfoglalása még a 19 sz-ban, majd az Ottomán Birodalom feldrabolása 1920-ban, és ennek révén a teljes Közel-Kelet feldarabolása, Perzsia megszállása, stb...) és a mai naig tart (Afganisztán, Irak, Líbia nyugatiak általi bombázása, a szír kormány elleni terroristák nyugatiak általi támogatása).
II. János Pál pápa szembe tudott menni a politikai, nagyhatalmi érdekekkel és a különböző civilizációk, kultúrák és vallások közt megbékélést nemcsak hirdette, hanem ténylegesen is tett érte. És az utána jövő pápák is ezt az utat folytatják, amit ő kezdett el.
Kár, hogy a politikusokat csak hatalom, olaj, fegyverlobbi, pénzügiy csoportok lobbiérdekei mozgatják a béke helyett.
(Kik az ENSZ BT állandó tagjai? Kik döntönek mely konfliktusokba avatkozzon be vagy maradjon ki belőle az ENSZ? Kik döntenek arról, hogy egy országot ellen nemzetközi szankciókat vessenek-e be? Tán csak nem a legnagyobb fegyvergyártó országok politikusai?)

A Vatikánt sokan jogosan kritizálják a sok évszázaddal ezelőtti bűneiért. De azóta nagyon sokat változott nemcsak a világ, hanem a Vatikán is. A 2. Vatikáni Zsinat óta már nem ugyanarról a Vatikánról beszülénk.
(a KDNP-t ne keverjük ide, mert a KDNP-nek az igazi keresztény tanításokhoz annyi köze van, mint az ISIS-nek az iszlám valódi tanításaihoz: semmi,
a KDNP ugyanolyan szégyene a kereszténységnek mint az ISIS az iszlámnak;
éppen ezért én most a Vatikánról szóltam a 2. Vatikáni Zsinat óta eltelt időszakban, meg II. János Pál pápáról)

Kőtőkálmán 2015.05.28. 09:53:59

@fehérfarkas: A KDNP-nek tényleg nem sok köze van a bibliai , valódi kereszténységhez, de az Iszlám Államhoz való hasonlítást erős túlzásnak gondolom. Maradjunk annyiban, hogy ők a magyar püspöki kar pittbuljai. Hiányolom a "valódi " iszlám világméretű, folyamatos tiltakozását az iszlamista terroristák, tömeggyilkosok tevékenysége ellen. Passzív iszlám, aktív iszlám (dzsihád), inkább itt a választóvonal.

DiLaen 2015.06.22. 09:08:59

A pedofilok védőszentje is lehetne, még pápasága előtt ő rendelte el, hogy a papok pedofil cselekedeteit teljes hallgatás kísérje az egyházban.

www.youtube.com/watch?v=U6T-rwDQS7M

Emide Buda 2015.12.20. 18:24:49

Mégse:
A helyén maradhat II. János Pál szobra Franciaországban
2015. december 19. szombat 22:00
Franciaországban a nantes-i közigazgatási bíróság december 15-én másodfokon hozott jogerős ítéletet a bretagne-i kisváros, Ploërmel főterén álló pápaszobor sorsáról. A korábbi ítéletét, mely II. János Pál pápa közterületen emelt emlékművének lebontására szólított fel, hatályon kívül helyezték....

www.magyarkurir.hu/kitekinto/a-helyen-maradhat-ii-janos-pal-szobra-franciaorszagban
süti beállítások módosítása