Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Irán: az evangélium hirdetése miatt kínzás és hosszú börtön

2014. szeptember 01. - Emide Buda

 

Szabadságot Behnam Iraninak!



Behnam Irani lelkész 2011 óta ül ártatlanul Irán legnagyobb börtönében. Földalatti gyülekezetét volt muszlimok látogatták. A lelkész maga is iszlámról áttért konvertita, amiért a bíró szerint halált érdemelne. Leghamarabb 2017-ben szabadulhat.

Behnam Irani letartóztatásakor ptm  

Behnam Irani lelkész egyik gyermekével ptm  

„Azért vettek őrizetbe, mert Jézus Krisztusban hiszek, és ezt megosztottam hittestvéreimmel is” – tudatta Behnam Irani a külvilággal a karadzsi börtönből kicsempészett üzenetében, ahol ártatlanul fogva tartják, kínozzák és verik.

A családos lelkészt már 2006-ban rövid időre bezárták „nemzetbiztonság elleni tevékenysége” miatt. Több házi istentiszteleti közösséget vezetett, ahová volt muzulmánok jártak titokban. Irán ezt államellenes propagandának tekinti, amit meg kell akadályozni.

2008-ban újra letartóztatták, és 5 év felfüggesztett börtönt kapott. 2010-ben egy házi istentisztelet során harmadszor is elfogták, és vizsgálati fogságba helyezték. 2011. januárban megszületett az ítélet: a lelkész 1 évet kapott, emellett le kell ülnie korábbi ötéves felfüggesztett büntetését is. Tehát leghamarabb 2017-ben szabadulhat. Ez enyhe büntetésnek számít, jegyezte meg a bíró. Egy iszlámról kereszténységre tért muszlim hitehagyott (aposztata) a törvény szerint halált érdemelne.

Verés és kínzás

Behnam Irani 2011 óta Irán legnagyobb börtönében, a karadzsi Ghezel-Hesar fegyházban ül. A hozzá hasonló politikai foglyokat egy cellába zárják a gyilkosokkal és erőszakos köztörvényesekkel. Az ottani falak közt mindennapos a kínzás, a magánzárka, sőt a gyilkosság is.

A lelkészt szintén többször bántalmazták és megkínozták. A bevezetőben idézett sorok miatt is bűnhődnie kellett, mert 2013 végén ki tudta csempészni a nyilvánosságnak szánt levelet. Ebben még ez olvasható: „Az iráni iszlám rezsim fáradhatatlanul üldözi azokat, akik nem osztják az iszlám vallást.”

A titkosszolgálat magánzárkájában

Mivel a lelkész régóta bélbántalmakban szenved, 2014 februárjában kórházba szállították és megoperálták. De nem sok ideje volt a lábadozásra, mert rövid szünet után nagyon hamar visszaszállították a fegyházba. 2014. június 7-én az őrök kirángatták a cellájából. Néhány héttel később kimerülten került vissza a cellába: a titkosrendőrség magánzárkába dugta, ahol többször órákon át vallatták. A nyomozók szemére vetették, hogy üzent a médiának, és azzal fenyegették, hogy meghosszabbítják a büntetését. Az addig engedéllyel a cellájában tartott bibliáját és vallásos iratait elkobozták.

Ne hagyd abba!

A CSI 2013-ban nemzetközi tiltakozó akciót indított Behnam Irani lelkész kiszabadításáért, aki sajnos ma is rács mögött van. Bár a tavaly megválasztott, mérsékeltnek mondott új elnök, Hasszán Rohani megígérte a politikai foglyok szabadon bocsátását, semmi sem történt. De mégsem adjuk föl a reményt.

Irán a lelkész elítélésével és börtönbe zárásával megsérti a nemzetközi egyezményeket, valamint az általa is ratifikált ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát. A dokumentum 18. pontja biztosítja a teljes vallásszabadságot az aláíró államok polgárainak.

Kérjük, követeld Rohani elnöktől Behnam Irani lelkész szabadon bocsátását!

Súlyos beteg lelkész a börtönben  

http://www.csi-magyarorszag.hu/iran_szabadsagot_behnam.php

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr436654821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gosig Ratta 2014.09.01. 12:47:03

Azoknak, akik az IS kegyetlenségeit látva már azt kezdték hinni, hogy Irán szent...

Pestabácsi 2014.09.01. 14:44:20

@Gosig Ratta: Pedig nem az. De még mennyire, hogy nem!

Kőtőkálmán 2014.09.01. 14:46:51

@Pestabácsi: Ja, a Jobbik meg ezekkel cimborál,pedig hát saját maguk szerint ők a kereszténység hazai védőbástyája. Muhaha!
süti beállítások módosítása