Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Az LMP elítéli az iraki keresztények üldözését

Ennél azért kicsit több kellene!

2014. augusztus 07. - Emide Buda

Ennél azért kicsit több kellene!

 

Az emberi jogok súlyos megsértése az LMP szerint, hogy Moszul városából kiűzi a keresztényeket az Irakot káoszba és öldöklésbe döntő Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet.

Az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet szombatig adott időt a moszuli keresztényeknek, hogy térjenek át az iszlám vallásra és fizessenek különadót vagy hagyják el a várost. A különösen brutális fegyveres csoport eddigi tettei alapján a biztos halál vár azokra, akik nem engedelmeskednek a terroristáknak. A militáns iszlámista szervezet érkezése előtt 35 ezren éltek a világ egyik legősibb keresztény közösségében, mára mindössze húsz keresztény család maradt a városban.

lmp.png

Az LMP mindig is kiállt az emberi jogok védelméért, köztük a vallási meggyőződésük miatt üldözöttek jogaiért. Most sem nézhetjük tétlenül, ahogyan egy népcsoportot vallási meggyőződése miatt a legdurvább katonai eszközökkel üldöznek el lakóhelyéről és fosztanak meg vagyonától.

Az LMP ezért felhívja a Magyar Kormányt, hogy kezdeményezze nemzetközi szervezeteknél az iraki keresztényüldözés témájának napirendre vételét, és hogy a nemzetközi közösség gyakoroljon nyomást az érintettekre a helyzet mielőbbi békés rendezése érdekében. Az LMP elvárja Magyarország kormányától, hogy ha szükséges, tegyen meg mindent a menekültek befogadásáért, ne nézze tétlenül az alapvető emberi jogok sérelmét.

Ikotity István
országgyűlési képviselő

http://lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/155685/az-lmp-eliteli-az-iraki-keresztenyek-uldozeset/

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr866581797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emissary 2014.08.11. 06:05:20

Azért elég durva az LMP-vel itt kampányolni. Bár hogy teljes legyen a kép azért nyugodtan szóvá lehetne tenni a meleg büszkeségben való részvételüket is...

Emide Buda 2014.08.11. 13:14:29

@Emissary:Heló, olvasd már el az alcímet is!
"Ennél azért kicsit több kellene!"
A keresztényüldözésről szóló blogon meg miért is kellene szóvá tenni bármi egyebet?
(Amúgy üdvözöllek)

2014.08.14. 19:31:57

@Emissary: Az LMP bázisdemokratikus jellegénél fogva több lobbinak ad teret. Kevesen tudják, hogy létezik egy katolikus lobbi, amely elérte a pártot belül azt, hogy az LMP ne támogassa a melegházasságot. Abban mondjuk egyetértek veled, hogy Schiffer és köre úgy támogatja be a Meleg Büszkeség Menetét, hogy közben ellenzi a Meleg Büszkeség Menetének egyik célját, a melegházasságot. Picit ez visszás, kétszínű eljárás.

Mellesleg jó lenne, ha az iraki és szír keresztények megsegítésének ügyét nem az egyéni gyűlölködésednek rendelnéd alá. A keresztényüldözésekhez képest lényegtelen a melegek és az LMP iránt táplált ellenérzéseid.
süti beállítások módosítása