Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Földönfutó moszuli keresztények

2014. július 22. - Emide Buda

Keresztények tömegeit teszi nincstelenné az ILIÁ

ilia.jpg

Tömegével menekültek el a keresztények Irak egyik legrégebbi keresztény városából, a szélsőséges szunnita fegyveresek halálos fenyegetései miatt vasárnapra alig néhányan maradtak a huszonötezres közösségből Moszulban.

Louis Sako kirkuki káld katolikus érsek elmondta, hogy a keresztény családok úton vannak a szomszédos kurd területekre, például sokan Dohuk és Erbíl városába igyekeznek. Hozzátette: Irak történelmében először fordul elő, hogy nem maradt számottevő keresztény közösség Moszulban.
   
Szemtanúk elmondása szerint a Moszult elfoglaló és Iszlám Állam (IÁ) néven "kalifátust" kikiáltó Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) szélsőséges szunnita terrorszervezet a muzulmán mecsetek hangszóróin és röplapokon keresztül szólította fel a keresztényeket, hogy szombatig hagyják el a várost vagy térjenek át az iszlám hitre és fizessenek különadót. Az egyik röplapon az olvasható, hogy amennyiben vonakodnak megtenni mindezt, "semmi mást nem kínálhatnak nekik, csak a kardot".
    ilia 3.jpg
A várost taxival és autókkal elhagyóknak később az ellenőrzőpontokon le kellett adniuk minden pénzüket és ékszereiket. Az ILIÁ nyilatkozatai alapján az elmenekülő keresztények házai is a szélsőségesek kezére kerülnek. Szemtanúk és a katolikus érsek is arról számolt be, hogy az ILIÁ harcosai az elmúlt napokban "N" betűvel jelölték meg a keresztények házait. A Koránban ugyanis a "naszara" szóval jelölik a názáreti Jézus követőit.
   
Ferenc pápa az Úrangyala-imádság (Angelus) előtti beszédében aggodalmát fejezte ki vasárnap az iraki keresztények helyzete miatt, és a béke megteremtését szorgalmazta a világ konfliktus sújtotta övezeteiben.
   
Az ILIÁ múlt hónapban egy villámhadjárat során elfoglalta Irak északi és nyugati területeit, köztük a közel-keleti ország második legnagyobb városát, Moszult.

MTI

http://www.atv.hu/kulfold/20140720-keresztenyek-tomegeit-teszi-nincstelenne-az-ilia

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr476534415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása