Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Ateista tévéadó indul Amerikában

Ez a csatorna lesz az első, amelyet teljes egészében az istentagadásnak szentelnek majd.

2014. május 10. - Emide Buda

Júliusban először indul ateista tévécsatorna az Egyesült Államokban.

A Roku internetes streaming-lejátszóval fogható csatorna mögött az American Atheist elnevezésű szervezet áll, amelynek elnöke, David Silverman kedden, a Stanford Egyetemen jelentette be a hét minden napján 24 órában jelentkező adás elindítását. Becslése szerint a műsorok, amelyeket a New Jersey állambeli Cranfordban található stúdió koordinálásával fognak készíteni, 7 millió háztartásba jutnak majd el.

 

Madalyn.jpg

Madalyn Murray O’Hair

Madalyn Murray O’Hair gyermeke érdekére hivatkozva indított pert az iskolai imádkozás és bibliaolvasás betiltásáért. A pert 1963-ban megnyerte. E precedens nyomán szüntették be az amerikai állami iskolákban az imádkozást és a Biblia-olvasást. Madalyn ezzel egycsapásra a figyelem középpontjába került, és Amerika legismertebb ateista propagátora lett. Nimbuszán a legnagyobb foltot az ejtette, hogy éppen az a gyermeke, akinek az érdekeire hivatkozva ominózus perét megindította, később megtért és keresztény lett. 1995-ben Madalyn és családját elrabolták. Később kiderült, hogy az ateista mozgalom tagjai gyilkolták meg Madalynt, hogy megkaparinthassák a Madalyn által felhalmozott vagyont.

Ez a csatorna lesz az első - amelynek nevét Silverman egyelőre nem árulta el -, amelyet teljes egészében az istentagadásnak szentelnek majd. A USA Today szerint az Egyesült Államokban jelenleg több mint 100 keresztény és négy zsidó tévécsatorna működik. A New York-i The Daily News 300 vallási tematikájú televíziós adóról tud.

 

Az ateista, humanista és szabadgondolkodó közönségnek szánt műsorok, legalábbis a kezdeti időszakban, ingyenesen lesznek majd foghatók. A kínálatban egyebek között az American Atheist korábbi kongresszusain felvett anyagok, tudományos ismeretterjesztő adások, valamint ateista bloggerek és csoportok által elkészített betétek szerepelnek majd. A Richard Dawkins Alapítvány által is támogatott csatornán megismétlik majd Madalyn Murray O'Hair, a szervezet 1995-ben meggyilkolt alapítójának két évtizeddel ezelőtt készített The Atheist Viewpoint (Az ateista nézőpont) című sorozatot is.

Murray 1963-ban az egyik felperes volt abban az ügyben, amelyben az amerikai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy a közpénzből fenntartott iskolákban szüntessék meg a kötelező bibliatanulmányokat. A közös imádságot 1962-ben tiltották ki a közoktatási intézményekből.

http://index.hu/kultur/media/2014/05/09/ateista_teveado_indul_amerikaban/

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr636148145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása