Abud Rogo Mohammed halálhíre miatt vonultak Mombasa utcáira a többségében fiatalokból álló tüntetők. Az iszlamista férfit az ENSZ és az Egyesült Államok is azzal vádolta, hogy pénzt gyűjtött szomáliai szélsőségesek számára. A pappal hétfőn végzett egy egyelőre ismeretlen fegyveres.

„Láttam egy járművet elhajtani a lövések után. Az áldozat épp a kórház felé tartott, az autóban ült a felesége és a gyereke is” – mondja a lövöldözés egyik szemtanúja.

Habár a tetteseket nem sikerült kézre keríteni és a rendőrségi nyomozás is tart még, az utcákat rövid idő alatt tüntetők lepték el, akik azt mondják: Abud Rogo a hatóságok célzott likvidálásának lett az áldozata.

A több száz főből álló tömeg már második napja fosztogat és rombol. Bár a rendőrség szerint a tüntetőknek nincsenek összehangolt keresztény-ellenes terveik, a randalírozók tegnap két templomot is megpróbáltak felgyújtani. A lángok az imaházak berendezésében tettek kárt, a tüzet még az előtt el tudták oltani, mielőtt az épületek leégtek volna. Négy másik templomot pedig feldúltak, összetörték a székeket és megrongálták a kegytárgyakat.

A hatóságokkal való összetűzésben eddig egy ember életét veszítette. A tömeg városszerte égő gumiabroncsokból emelt úttorlaszt. A rendőrség gumilövedékkel és könnygázzal oszlatja az embereket.

atv.hu