Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keresztényüldözés ma

Keresztényüldözés ma

Kereszténységük miatt megalázott ajkai diákok

2012. május 21. - Emide Buda

Mai Magyarország

Tanárok szégyenítették meg a hites diákokat

Miközben az ajkai Bródy Gimnázium „ellenállói" a vallásszabadság védelmében léptek fel az intézményt esetlegesen átvevő Hit Gyülekezetével szemben, az iskolába járó hiteseket durva megaláztatások érték vallási meggyőződésük miatt. Az egyház álláspontjára cseppet sem kíváncsi „iskolavédők" hangulatkeltése annál is inkább érthetetlen, mert a város másik középiskolájában a tanárok és a szülők többsége pozitívan fogadta a szabad iskolamodellt megvalósítani szándékozó neoprotestáns felekezetet.

Az ajkai Bródy Imre Gimnázium, illetve a tavaly az Ajkai Szakképző Iskola néven egybeolvasztott két másik szakképző intézmény egyházi fenntartásba adásának ötletével a város vezetői először a katolikus egyházat, illetve a pannonhalmi bencéseket keresték meg, majd az elutasító válasz után fordultak az elképzeléssel a Hit Gyülekezetéhez. Mint Swartz Béla polgármester a Heteknek elmondta, örömmel vették, hogy az egyház részéről nyitottságot tapasztaltak, ugyanis semmiképpen sem szerették volna, ha a törvényi változások értelmében állami kézbe kerülne az iskola. „A szakképző iskola kapcsán volt már tapasztalatunk arról, hogy megyei fenntartásban jelentős mértékben elveszíti az önállóságát egy oktatási intézmény, ezt szerettük volna elkerülni. A Hit Gyülekezete képviselői pedig abszolút megnyugtattak bennünket, hogy az iskolák, a diákok, illetve a tanárok vallási és szakmai területen is megőrizhetik a szabadságukat" - fogalmazott a polgármester. Hozzátette: ugyan a törvény erre nem kötelezi a feleket, úgy határoztak, hogy csak akkor terjesztik a közgyűlés elé az átadás kérdését, ha ezt az intézmények alkalmazotti közösségének meggyőző többsége támogatja. Ezt az álláspontot osztotta a Hit Gyülekezete is.

A baloldali többséget vezető polgármester nem titkolta, hogy a testületből nem mindenki értett egyet a terveikkel. A kisebbségben lévő Fidesz-frakció néhány tagja - fogalmazott a polgármester - a jobbikosokhoz hasonlóan igyekezett destruktív szektaként beállítani hazánk negyedik legnagyobb, hivatalosan elismert egyházát. Swartz Béla ugyanakkor nem osztja ezt a megközelítést: „Mi a Hit Gyülekezetével is ugyanolyan jó megállapodást tudunk kötni, mint a katolikusokkal az egyik általános iskolánk átadásáról, semmilyen különbséget nem tapasztalok a két egyház között."

Pozitívan viszonyult az esetleges új fenntartóhoz az Ajkai Szakképző Iskola közalkalmazottainak, illetve szülői közösségének többsége, akik arra szavaztak, hogy az állam helyett a Hit Gyülekezete működtesse tovább az intézményt (lásd keretes írásunkat).

Ehhez képest érdekes csak igazán az a hiszterizált hangulat, ami a Bródy Imre Gimnáziumban annak ellenére alakult ki, hogy egyértelműen tudható volt: ha a tanári kar többsége nem akarja, nem adják át az iskolát a neoprotestáns egyháznak. A helyi fideszes és jobbikos lejáratókampány mellett a Jobbik országosan is igyekezett felkorbácsolni a gyűlölködő hangulatot. Ferenczi Gábor jobbikos országgyűlési képviselő közleményében azt írta: elfogadhatatlannak tartják, hogy „a Hit Gyülekezete nevű szélsőségesen magyarellenes, cionista szekta oktatási intézményeket vegyen át". (Az epizód pikantériája, hogy Ferenczi az Ajkai Szakképző Iskola alkalmazottja, ám képviselői munkája miatt jelenleg szabadságon van, vagyis könnyen lehet, hogy Hit Gyülekezete lesz a munkáltatója.)

Kedden a szélsőjobb, illetve bródys „ellenállók" is tüntetést szerveztek Ajkán. Utóbbi megmozdulás - amelyen 200-300 tüntető, többségében diákok, valamint szülők és néhány tanár vett részt - az iskola „megmentését" tűzte zászlajára. „Ha állásinterjún be kell majd mutatnunk a papírjainkat, akkor rajtunk lesz a bélyeg, hogy egy ilyen iskolából jöttünk" - riogatta a hallgatóságot Gellén László főszervező, aki a szülők nevében szólalt fel.

Az érintettek tájékozottságát jól példázta a diákok nevében felszólaló Cserményi Zsombor félelme, amely szerint - mint előre megírt beszédében, felovasta - a Hit Gyülekezete iskoláiban a Mikulást sem lehet megünnepelni.

A hallgatóság soraiban egy hites jelenlévő ezt ugyan tényszerűen cáfolta, ám a mellette álló tiltakozó beismerte, erről nincsenek közvetlen információik, viszont „ezt hallották". Az eseményről készült tudósításokból kiderül: a bizniszegyházat, szektát kiáltó szülők körülbelül hasonlóan voltak naprakészek a Hit Gyülekezetét illetően.

A hiszterizált hangulatú tiltakozás nem volt előzmény nélküli, és a történtek rekonstruálásából úgy tűnik, nem is a többség véleményét tükrözi. A szülőktől, illetve az iskolából származó információink szerint ugyanis katolikus és jobbikos érzelmű tanárok a demonstrációt megelőző egy héten keresztül „oltották" a szülőket és a diákokat, akiket „maguk előtt tolva" igyekeztek hangulatot kelteni a Hit Gyülekezete ellen. Az első - szűkebb körű - tanári értekezleten, ahol szóba került, hogy a gyülekezet esetleg átvenné a gimnáziumot, még voltak olyan tanárok, akik pozitívan fogadták a hírt, főleg miután többen megnézték a gyülekezet honlapját, illetve tájékozódtak az általa működtetett iskolák versenyeredményeiről. Ők azonban egyre inkább háttérbe szorultak, majd elnémultak egy öt-hat tanárból álló, az igazgatót is „falhoz állító" kemény mag árnyékában. Közéjük tartozott a demonstráción is felszólaló Paksi Zoltán, aki pedagógusi munkája mellett katolikus diakónusként egyháza liturgikus szolgálataiban is közreműködik, valamint a tüntetésről már idézett Gellén László felesége is, aki férjével együtt aktív Jobbik-szimpatizáns.

Úgy tudjuk, a hivatalos tantestületi értekezlet, illetve a Hit Gyülekezete oktatási főigazgatójának tájékoztatója még le sem zajlott, a hangadók részéről már megszületett az ítélet: az elismert egyház nem lehet az iskola fenntartója.

A hangulatkeltés nemcsak a tanárok, hanem a diákok között is zavart okozott: többen kaptak a Hit Gyülekezetét lejárató üzeneteket interneten, sőt sokan az órákra is bevitték a témát. „A tanár úrnak dolgozatot kellett volna íratnia, de azt mondta, ez most elmarad, mert sürgős megbeszélnivalója van az osztállyal, és elkezdte szektázni a gyülekezetet" - mondta el „élményét" az iskolában tanuló húsz hites diák egyike. Társa arról számolt be, hogy amikor egyik reggel bement az osztályba, ott azzal fogadták, hogy a gyülekezet cionista szekta, büdös zsidók közössége, majd galacsinnal dobálták meg. Állítása szerint a tanár nem védte meg. Mások arról számoltak be, hogy volt olyan tanár, aki nevetett, amikor a gyülekezetet gúnyoló plakátot mutattak neki a diákok, vagy éppen azt fejtette ki, hogy ő miért nem szereti a Hit Gyülekezetét, és nem akarja, hogy minden vasárnapja vidám legyen.

Paksi Zoltán - aki szülői vélemények szerint történelemtanárként a reformációt elnagyolva, az ellenrefomációt viszont annál lelkesebben tanítja - arra is felszólította a diákokat, hogy jelentkezzen az, aki a Hit Gyülekezetébe jár. A nyilvános megszégyenítés következménye törvényszerűen az lett, hogy társai csúfolták, kiközösítették az érintett gyermeket. Egy másik esetben, amikor az osztályban az egyik gyülekezeti diákot arról faggatták, hogy hogyan „fetrengenek" a gyülekezetben, Paksi tanár úr nem vetett véget az inzultusnak, hanem azzal tetézte, hogy akkor „ezt beszéljük meg".

Egy másik tanár érzelmi húrokat pengetett: szinte sírva közölte, hogy neki búcsút kell vennie az iskolától, mert jön a Hit Gyülekezete. Kollégája pedig azzal rémisztgette a diákokat, hogy a gyülekezet egyik iskolájának házirendjét és szokásait (például: imádkozás) tárta az érdeklődők elé azzal a kérdéssel: ugye ti ezt nem akarjátok. „Elképesztő, hogy miközben elvileg a vallásszabadságért aggódnak, a gyerekeinket a hitük miatt alázzák meg" - panaszolta lapunknak az egyik szülő.

Ezek után nem meglepő, hogy volt olyan tanár, aki nem is volt kíváncsi a Hit Gyülekezete tantestület előtt tartott tájékoztatójára - a szülők elől pedig egyenesen elzárták ezt a lehetőséget. Pedig az őszintén érdeklődők számára egyértelművé válhatott volna, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti sem a vallásszabadságot sem a szabad iskolaválasztást. Ugyanis - mint Horváth András, a Hit Gyülekezete oktatási főigazgatója lapunknak kifejtette - az átvett oktatási intézményekben nem teszik kötelezővé a vallásosságot, illetve a hitgyakorlatot, ezen a téren teljes szabadságot biztosítanak a szülőknek, illetve a diákoknak. „A törvény alapján mint elismert egyháznak jogunk lenne ezt megtenni, de az átveendő iskolák esetében a szabad iskolamodellben gondolkozunk, amely nemcsak az egyéb egyházak, hanem a Hit Gyülekezete saját alapítású iskoláira vonatkozó gyakorlatától is eltér" - oszlatta el a az esetleges félreértéseket a főigazgató, hozzátéve, hogy az egyház ebben a modellben a finanszírozást és a törvényességi felügyeletet látja el, és nemcsak vallási, hanem - a törvényi kereteken belül - szakmai kérdésekben is szabad teret enged a helyi tantestületnek.

Kérdés, hogy akkor vajon mi az érdeke az egyháznak az ilyen típusú iskolafenntartásban. Horváth András szavai szerint a Hit Gyülekezete egyfelől az oktatási intézményeken belüli bibliaoktatásban érdekelt, másfelől pedig úgynevezett társadalmi jószolgálatot kíván ellátni. Ami az utóbbit illeti, példaként az olyan egyházi fenntartású egészségügyi intézményeket említette, ahol nincsenek előtérbe állítva az adott egyház hitelvei, viszont a fenntartó által hozzáadott értékek erősítik a szolgáltatás minőségét. „Az oktatási intézmények esetében a Hit Gyülekezete részéről ilyen hozzáadott érték lehet a mintegy két évtizedes fenntartói tapasztalat, valamint az, hogy az egyház minden esetben az iskola megmaradásában, virágzásában, szakmai fejlődésében lesz érdekelt, az állami fenntartásban viszont egyéb szempontok is szerepet játszhatnak" - fogalmazott Horváth András, hangsúlyozva, hogy Ajkán - mint ahogy minden más településen - csak akkor vesznek át oktatási intézményt, ha azzal a tanárok és a szülők többsége is egyetért.

Ahol engedik, segítenek

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze elmondta lapunknak, hogy a közösségnek nem áll szándékában harcolni azokért az iskolákért, amelyek fenntartásba vételével kapcsolatban az önkormányzatok megkeresték őket. Amelyik településen igénylik, szívesen segítenek, de természetesen tiszteletben tartják a tantestületek, szülők irányukba megfogalmazott tiltakozását is. Ami viszont a Hit Gyülekezete számára továbbra is elfogadhatatlan, az a politikai és vallási indíttatású hecckampány, melyet az érintett intézményekben néhányan a közösség ellen tisztességtelen eszközökkel folytatnak. Emiatt a gyülekezet megvizsgálja a jogi lépések megtételének lehetőségét.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozbenjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr464529331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása